Nagykároly

Élőzenés családi táncházat szervez a nagykárolyi Rekettye

Mindenkit nagy szeretettel hív és vár a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület az idén immár huszonharmadik alkalommal megrendezésre kerülő élőzenés családi táncházába.
Nagykároly

Hétvégén ismét kézműves vásár lesz Nagykárolyban

Hagyományos ízek, egyedi kézműves alkotások — az őszi termékvásár folytatásaként november 7–8. között ismét a helyi termelők és kézművesek portékáié lesz a főszerep Nagykároly sétálóövezetében.
Nagykároly

A Harag György Társulat előadásai Nagykárolyban

Hétfőtől lehet bérleteket vásárolni a szatmárnémeti társulat nagykárolyi vendégelőadásaira.
Nagykároly

Változatos színházi előadásokkal várják a nagykárolyi közönséget

A nagyváradi Szigligeti Színház ebben az évadban is változatos bérletes előadásokkal várja a nagykárolyi közönséget, a vígjátéktól operetten át a legkisebbeknek szóló interaktív és bábos előadásokig.
Nagykároly

Nagykárolyban is igényelhető a fűtéstámogatás és az energiapótlék

Ettől a héttől  fogadják Nagykárolyban a 2026–2027-es hideg évszakra szóló fűtéstámogatási és energiapótlék-kérelmeket. A jogosultak személyesen és elektronikus úton is benyújthatják az igényléseket.
Nagykároly

Ugyanaz a világ, mégis más képen

Point of Views: a nézőpontok, az eltérő látásmódok világa áll a Vasile Vénig László Fotóklub idei kiállításának középpontjában.
Nagykároly

Őszi Karnevál Nagykárolyban: jelmezekkel, töklámpásokkal

Varázslatos őszi hangulattal, jelmezes felvonulással, töklámpásokkal és látványos előadásokkal várják a családokat október 30-án a nagykárolyi kastélykertben. A rendezvényen a részvétel ingyenes.
Nagykároly

Yesterdays: felejthetetlen lemezbemutató és jubileumi koncert

A közönség egy igazán színvonalas és magával ragadó zenei és vizuális élmény részese lehetett.
Nagykároly

Nagyméretű drón végez méréseket Nagykárolyban

Nagyméretű drón jelenhet meg szerdán Nagykároly légterében. A város területén egy új projekt keretében topográfiai méréseket végeznek, ezért a polgármesteri hivatal a lakosság megértését kéri.
Nagykároly

Őszi Termékvásár Nagykárolyban – helyi ízek és termelői finomságok várják a látogatókat

Hétvégén ismét Őszi Termékvásár várja az érdeklődőket Nagykároly központjában, a sétálóutcában. A kétnapos rendezvényen 15 helyi és környékbeli termelő kínálja eladásra gondosan előállított portékáit.
Nagykároly

Yesterdays-koncert: Arlequin a Holdfénykertben

„…ebben a zenében a játékosság és a melankólia, a fény és az árnyék, a színek és a kelet-európai szürkeség békésen megférnek egymás mellett.”
Nagykároly

30 éves a nagykárolyi kertvárosi református gyülekezet – KÉPGALÉRIA

„A templom igazi értékét nem csupán a falak, hanem a Krisztushoz tartozó, élő közösség adja.”