Nem csupa játék és móka az utazócirkuszosok élete, hiszen folyamatosan gyakorolni kell, az állatok is éhesek, a taps és a közönség szeretete viszont kárpótolja a megfáradt művészt. Richter Zsuzsanna mesélt lapunknak arról, milyen ma egy vándortársulat élete.
Több mint egy tucat bográcsban rotyogtak az ízesebbnél ízesebb finomságok a hagyományos nagykárolyi majálison, ahol a kastély parkjában tizenöt csapat mérte össze fakanálforgató tudását.
Idén 20 éves mérföldkőhöz érkezett Erdély legismertebb humortársulata, a Szomszédnéni Produkciós Iroda, a zilahi származású Bálint Ferenc, és a csíkszeredai Tóth Szabolcs.
Több mint százezer lejes támogatást folyósít a nagykárolyi gázrobbanásban érintetteknek a román kormány a munkaügyi minisztériumon keresztül. Összesen tizennégy család jut ezáltal segítséghez.
A környék egyik legkedveltebb szórakozóhelye a hónap végétől fogadja a pancsolni, kikapcsolódni vágyó vendégeket. A tervek szerint május 27-én már megtelhetnek a termál- és hideg vizes medencék.
Sátoraljaújhelyi diáktársaikat fogadták a kalazancisok a Határtalanul!-program keretein belül. A magyarországiaknak a nagykárolyi diáktársaik megmutatták a környék fontosabb emlékhelyeit.
Igen népszerűnek ígérkezik a hétvégén megrendezésre kerülő nagykárolyi RMDSZ-majális. Több mint egy tucat csapat jelezte már részvételi szándékát, a hangulatot pedig kulturális műsor fokozza.
Manapság alig találni megfelelő szakembert, bármit is tervez az ember – hallani lépten-nyomon. Talán szakorvoshoz is hamarabb bejutni, mint egy jó autószerelőhöz, kőműveshez vagy ácshoz.
Egyelőre nem tudni, hogyan pótolják majd az önkormányzatok azt a bevételkiesését, amit a frissen kihirdetett, mezőgazdasági és élelmiszer-ipari dolgozók minimálbérének növelése okoz júniustól. Ami biztos: komolyan felülírja a költségvetésüket.
Szombaton, május 14-én rendezték meg a magyarországi Kállósemjénben az I. Rózsafa Nemzetközi Ifjúsági Népzenei Találkozót és a XIV. Vass Lajos Népzenei Verseny ifjúsági elődöntőjét, amely országos KÓTA-minősítő megmérettetés.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat