Belföld

Virgil Popescu: határozottan cáfolom, hogy veszélyben lenne Románia földgázellátása

2021.11.24 - 14:35

Az energiaügyi tárcát jelenleg ügyvivőként irányító politikus a szakbizottsági meghallgatása után nyilatkozott az újságíróknak a parlamentben. Közölte, hogy nincs veszélyben Románia földgázellátása. Szerinte ezt az álhírt azok terjesztik időről időre, akik fel akarják verni a földgáz tőzsdei árát.

Virgil Popescu a sajtó kérdésére elmondta, a kormány januárban elemezni fogja az energiadrágulás kompenzálásának programját, amit a nemzetközi árak alakulásának függvényében meghosszabbíthatnak.

A minisztert emlékeztették arra az újságírók, hogy a földgáz- és az áramszolgáltatók többsége elhalasztotta az elfogyasztott energia kiszámlázását, mert még nem készült el a drágulások kompenzálásáról szóló törvény alkalmazási szabályzata.

Popescu közölte, hogy az alkalmazási szabályzatról szóló rendelet várhatóan még a nap folyamán véglegesül, miután a pénzügyminiszter is aláírta. Megjegyezte, hogy a szolgáltatóknak nincs miért várniuk a számlázással, mert ez a rendelet csak a költségeik elszámolását szabályozza.

A miniszter elmondta azt is: a kormánynak szándékában áll úgy módosítani a törvényt, hogy csak a fizetőképességüket bizonyítani tudó áram- és földgázszolgáltatók kaphassanak működési engedélyt. 'Az nem lehet, hogy egy egymillió lejes alaptőkéjű cég több száz millió lejes beszerzéseket végezzen az energiapiacon' - jegyezte meg Popescu. AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Pont a legszegényebbeket nem látja senki

Évek óta nem emelkedett a fűtéstámogatás értéke, pedig már volt 16 százalékos is az éves infláció az országban.
Belföld

Szén-monoxid: 6 ember vesztette életét, 22-en pedig mérgezést szenvedtek.

Hiába a köztájékoztatás és az egyre inkább elérhetővé váló biztonsági rendszerek, a színtelen, szagtalan, légnemű gyilkos tovább szedi áldozatait.
Vidék

Elzárják a gázcsapot tizenkét órára

Csütörtökön egész nap szünetelni a földgázszolgáltatás Szatmár megye négy településén.