Vidék

Farsangoltak az egri óvodások

Pénteken az egri óvoda hosszított programú csoportja farsangi mulatságot tartott Debreczeni Ildikó és Savel Anita óvónők vezetésével.
Belföld

Megmentette három gyermek életét

Három gyermek életét mentették meg az autóbalesetben elhunyt 15 éves erdődi lány szervei — közölte az Országos Transzplantációs Ügynökség.
Vidék

Borverseny Kálmándon

A Német Demokrata Fórum kálmándi szervezete és Kálmánd Község Polgármesteri Hivatala közös szervezésében tartják meg a Kálmándi Borverseny 19. kiadását.
Programajánló

Filmvetítés Kaplonyban és Nagykárolyban is

Február 20-án 16 órai kezdéssel a kaplonyi kultúrotthonban tekintheti meg a közönség az Elk*rtuk című filmet. A belépés díjtalan, a helyek száma korlátozott, a nézők részvétele a terem maximális kapacitásának 30%-os betöltésével lehetséges.
Vidék

Elhunyt az elgázolt diáklány

Egy héttel a balesetet követően belehalt sérüléseibe az a 15 éves diáklány, akit február 9-én kora reggel Erdődön, az iskola melletti zebrán gázoltak el.
Vidék

Csűr(y)színház itt, pajtaszínház ott

„A jövő jól hangzik” — két szamosháti testvértelepülés, Egri és a kárpátaljai Mezőgecse (most már Beregszász) is csűrszínházat épít egy tükörprojekt keretében, de hosszú távú együttműködési keretet is teremtenek a Szamoshát települései számára.
Vidék

Rendőrautóval ütközött a részeg sofőr

Nem a körülmények, sokkal inkább az egyik érintett jármű miatt számít rendhagyónak az a baleset, amely szombaton késő este, valamivel 23 óra után történt Ombodon, ahol egy BMW sofőrje nem tartotta be a kötelező követési távolságot, és hátulról belerohant az előtte haladó rendőrautóba — méghozzá alaposan.
Vidék

Készülnek a borversenyre Mezőfényen

Február 19-én 10 órától a mezőfényi nagykultúrban rendezik meg a XXII. Mezőfényi Borversenyt.
Vidék

Borverseny Csanáloson

Február 26-án, szombaton 10 órától a csanálosi kultúrotthonban rendezik meg 21. alkalommal a csanálosi borversenyt.
Vidék

A magyar nyelv hű őrére emlékeztek

Szűkre mért életében Csűry Bálint nem csak Népnyelvkutató Intézetet alapított, Szamosháti szótárat állított össze a 30 éven át gyalogosan feljárt falvakban összegyűjtött szavakból, bebizonyítva, hogy egy parasztember emberként is példát mutat számunkra.
Vidék

Megújul az erdődi vár környéke

A HU–SK–RO–UA román-magyar-ukrán-szlovák határon átívelő örökségvédelmi kategóriába sorolt projekt részeként valósul meg az erdődi vár környékének a felújítása. Nyári színház is épülni fog.
Vidék

Áhítatos kötet, figyelmeztetés az Úr érkezésére

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület gondozásában jelent meg Erdei Árva István Béla szamoskóródi lelkipásztor Kiáltó szó című áhítatos kötete. Elérhető a szamoskóródi lelkészi hivatalban.