Nagykároly

Újabb egyirányúsítások Nagykárolyban

Fotó: Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal Facebook-oldala
2021.12.08 - 06:12
A közlekedési bizottság döntése értelmében december 7-től egyirányúvá vált Nagykárolyban az az összekötő utca, amely az Ignişului utcától a városi kórház hátsó bejáratának irányába vezet.

Ugyancsak egyirányúsították azt az összekötő utcát, amely a helyiek által csak „orvosok blokkjaként” ismert tömbházzal szemben található — a garázsoktól kivezető szakaszon, a Zăgănescu lakónegyedben.

A forgalmi rend változását jelző táblákat a kedden helyezték ki, a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal illetékesei azt kérik a járművezetőktől, hogy vezessenek körültekintően, ügyelve az újonnan életbe léptetett közlekedési szabályok betartására. SZFÚ

Ajánljuk még a témában:

Vidék

A reformáció napján, két keréken - KÉPGALÉRIA

Három állomást érintett a Nagykároly-kertvárosi Református Egyházközség negyven fős csapatának szombati kerekezése.
Nagykároly

Ugyanaz a világ, mégis más képen

Point of Views: a nézőpontok, az eltérő látásmódok világa áll a Vasile Vénig László Fotóklub idei kiállításának középpontjában.
Nagykároly

Nagyméretű drón végez méréseket Nagykárolyban

Nagyméretű drón jelenhet meg szerdán Nagykároly légterében. A város területén egy új projekt keretében topográfiai méréseket végeznek, ezért a polgármesteri hivatal a lakosság megértését kéri.