Nagykároly

Új orgonával ünnepelték a reformációt

2021.11.02 - 05:49

Ez az első ilyen hangszer a nagykárolyi egyházmegyében, és a nyolcvankilencedik, amit a magyarországi Orgonám nevű hangszerkészítő műhely csapata készített — írja a www.nkre.ro oldal. Az új orgonát október 31-én, a reformáció emlékünnepén adták át a közösségnek. Az ünnepi istentiszteleten Tolnay István esperes a 100. zsoltár igeversei alapján tolmácsolta Isten üzenetét. Elmondta: alig két évvel a templomavató után Isten kegyelméből újra rendkívüli pillanatokat élhet át a gyülekezet. A kettős ünnepre, a reformáció emlékünnepére és a virtuális orgona bemutatására választott zsoltár minden egyes szavából árad az Isten előtti őszinte öröm és ujjongás hangja.
„Reformációkor nemcsak arról kell beszélni, hogy mit tett Luther vagy Kálvin, milyen műveltek voltak a reformátorok, és milyen nagy dolgot kaptunk Károli Gáspár gyönyörű vizsolyi Bibliájából, hanem arról is, hogy milyen a reformáció ma. Mit jelent a reformáció a XXI. század emberének? Biztonságot, örömöt, hálaadást és pozitív érzéseket” — fogalmazott az esperes. Az orgona beszerzéséről elhangzott: Tolnay István lelkipásztor azzal a céllal kereste fel a budapesti orgonakészítő szakembereket, hogy szükségük volna egy orgonára az újonnan épült gyönyörű templomba. Ekkor az egyházközség birtokában állt egy bontott, sípos orgona és egy analóg Viscount orgona. A szakemberek azt a javaslatot tették, hogy építsenek egy hibrid orgonát. Ez egy olyan hangszer, amelyben a sípos orgona mellett a virtuális orgona is megszólal. Ez utóbbiban a digitalizált síphangok élethű módon hangzanak fel, együtt az akusztikus sípokkal. A nagykárolyi templomba került orgona 3 manuálos, pedálműve tölgyfából készült, regisztrációját 2 érintőképernyő támogatja. Az orgona rendelkezik úgynevezett szabadkombinációs rendszerrel, amely az első manuál alatt érhető el. Az orgonista ezt lábbal is tudja léptetni. A két redőnytalp egyike a Crescendo, a másik a redőnymű vezérlőpedálja.
Az ünnepi istentiszteleten Tolnay István esperes és Nagy Csongor lelkész kiosztották az úrvacsora szent jegyeit. Az új orgonát Kurucz Róbert és Rieth József orgonakészítő szakemberek mutatták be. Az istentiszteletet a két művész orgonajátékai és a Pro Ecclesia gyülekezeti kórus énekei tették ünnepélyesebbé.

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Hallo, Großkarol! A sváb hagyományok nem a múlt részei, a jelenben is élnek — KÉPGALÉRIA

A kulturális identitás megélése, átörökítése minden népcsoport számára nagyon fontos – a Nagykároly környéki sváb közösség pedig több mint 300 éve erősen őrzi hagyományait.
Nagykároly

Menhely százhúsz négylábúnak

Megkapta a szükséges engedélyeket, a nagykárolyi kóborkutya-menhely hivatalosan is megkezdte működését.
Nagykároly

Zarándokvonat érkezett vasárnap Nagykárolyba, ma befut a következő!

Megható pillanatok, közös imák és régi ismeretségek elevenedtek meg Nagykárolyban a Boldogasszony zarándokvonat érkezésekor. Ma újabb szerelvény fut be a városba.