A magánszektor tisztában van a minimálbér emelésének szükségességével, ugyanakkor a munkát terhelő adók túl magasak, akárcsak az infláció, éppen ezért a vállalkozók jelenleg nem tartják megfelelő időpontnak a minimálbér emelését — jelentette ki kedden Florin Jianu, a Romániai Kis- és Középvállalkozások Országos Tanácsának elnöke.
„Válságos időszakban vagyunk, rendkívül magas inflációval. Nehéz megmagyaráznom európai szinten, amikor más szervezetek vezetőivel találkozunk, hogy Romániában az infláció meghaladja a 10%-ot, miközben az európai átlag 2–2,3%. El tudják képzelni, ez mennyit ront a román vállalatok versenyképességén?” – mondta Jianu.
Ugyanakkor sietett hozzátenni azt is: a magánszektor tisztában van a minimálbér emelésének szükségességével, viszont a munkát terhelő adók túl magasak.
„Megértjük a szükségességét, és teljes mértékben egyetértünk azzal, hogy a béreknek emelkedniük kell, megfelelő szintet kell elérniük. Ugyanakkor meg kell vizsgálnunk az adóztatást és azt is, hogyan épül fel a munkát terhelő adórendszer Romániában. Jelenleg egy 300 lejes minimálbér-emelésből a munkavállalókhoz mindössze 125 lej jut el” – mutatott rá.
Hangsúlyozta, hogy közös nevezőt kell találni, és nem lehet minden felelősséget kizárólag a vállalkozói szektorra hárítani. „A reformokat mindig a vállalkozói szférán kezdjük, és ott is fejezzük be” — mondta, azt is kifogásolva, hogy július 1-jétől megszűnik a gázolaj literenkénti 38 banis állami támogatása.
„Ez nem túl jó hír a következő időszakra nézve, mert ismét hozzájárul a költségek és az árak emelkedéséhez, amelyek már most is nehezen viselhetők. Az árakat nem lehet a végtelenségig emelni. Más piacokkal versenyzünk, érkeznek az importtermékek, és így egy olyan spirálba kerülünk, amelyből egyre nehezebb lesz kilépni” – nyomatékosította.
A munkaerő-költségek emelkedése kapcsán hasonlóan fogalmazott valamivel korábban Iulian Lolea, a Concordia munkáltatói szövetség vezető közgazdásza is. Ő arra mutatott rá, hogy az elmúlt öt évben a munkaerő-költségek emelkedése Romániában valódi problémát jelentett, tovább nehezítette a már amúgy is nehéz gazdasági helyzetet, és a vállalatok egyéb működési költségeinek növekedését is súlyosbította, viszont nemigen füllt senkinek a foga ahhoz, hogy a vállalkozói szféra ezen problémájával foglalkozzon, netán érdemi megoldásokat dolgozzon ki.
Szabó Kinga Mária
(Nyitókép: friss.ro archív)