Szatmárnémeti

„Színház az egész világ”… de milyen ez a világ?

A kölcseysek egy projekt keretében a dráma eszközével keresik majd a választ olyan helyzetekre, melyeket az online térbe való költözés hozott, magyarázta Pataki Enikő igazgatónő / Fotó: A szerző felvétele
2021.07.08 - 16:00

A szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium a magyarországi Giving Hungary Alapítvánnyal és az Abacusan Stúdióval, illetve a szlovákiai Digitalna Intelligencia Alapítvánnyal közösen egy Erasmus+-projektben vesz részt, mely 2021. április elsejétől 2023. január 31-ig tart majd. A STAGE munkacímet viselő pályázat összköltségvetése 274 648 euró, melynek egynegyede jut a szatmári iskolának, tájékoztatott Pataki Enikő igazgató.

A projekt célja egy olyan mentorprogram kidolgozása, mely a járvány okozta problémákat, konfliktusokat, változásokat kíséri figyelemmel a tizenévesek — egyéni, illetve kortárs csoport — életében, illetve mindezekre a drámapedagógia, a színjátszás eszközeivel reflektál a digitális kultúra és művészet kontextusában.

„Partnereink olyan alapítványok, amelyek fiatalokkal foglalkoznak, internetfelhasználással, ugyanakkor nagyon figyelnek arra, hogy tudatossá tegyék az internetfelhasználást a diákok körében, és tudatosítsák bennük azt, hogy az internet okos használata az, ami jó, merthogy vannak az internetnek veszélyei. Ezeknek a kivédéséhez a tudatosítás az elsődleges. Ehhez a célhoz hozzátevődött mindaz, amit a járványhelyzet hozott, az online térben való munkavégzés, tehát megváltozott a tanuláshoz és munkához való hozzáállásunk. Nagyon gyorsan és nagyon hirtelen bekövetkezett változásról van szó, és ez magával hozott egy csomó olyan emberi konfliktushelyzetet és olyan emberi kapcsolati változást, melynek a hosszú távú eredményei valószínűleg a jövőben fellépnek” — fogalmazott az igazgatónő, rávilágítva egyben a projekt céljára is, ami nem más, mint feltérképezni ezeket a helyzeteket, és szembenézni ezekkel a konfliktusokkal a művészet és színjátszás eszközeit felhasználva.

Olyan interaktív amatőr színházi produkciók létrejöttét tűzték ki célul, amelyek segítségével a fiatalok kifejezhetik az őket foglalkoztató kérdéseket, a közönséget is bevonó interaktív játékok és beszélgetések során pedig megoldási mintákat kereshetnek. „A gyerekekkel egy olyan előadás-sorozatot hozunk létre mind a három országban, amelyet maguk a gyerekek építenek fel, 16–17 éves diákokról van szó. Ők dolgozzák fel ezeket a témákat, azt, hogy hogyan jelennek meg az ő életükben. Tehát nem ugyanazt a darabot fogja minden pályázatban részt vevő szervezet létrehozni, hanem egy-egy kérdéskör köré épülőt, és azután majd mindebből születik egy negyedik összeállítás, egy összegző darab is a végén, amit egy tábor keretében állítanak majd össze. Ez lesz a záráshoz vezető utolsó fázis.

A mi részünk pontosan a kapcsolattartásnak a megváltozása, az, hogy milyen konfliktusok keletkeztek a diákokban, egyáltalán az emberi kapcsolatokban a járvány előtti és utáni időszakban” — magyarázta Pataki, hozzátéve, hogy olyan módszertani kézikönyvet is létrehoz a pályázatban részt vevő tanári és szakértői gárda — mivel ebben a pályázatban nemcsak tanárok vesznek részt, és nemcsak drámapedagógusok, hanem pl. internetbiztonsággal foglalkozó jogászok is —, ami a pályázat után is segíti a pedagógusokat, illetve a fiatalokkal foglalkozó szervezeteket, amelyek szeretnék megbeszélni ezt a diákjaikkal. Tehát nemcsak a forgatókönyvet kapják majd meg angol, magyar, román és szlovák nyelvre lefordítva, hanem minden olyan módszert is, mely lépésről lépésre segíti azokat a tanárokat, akik ezt a módszert szeretnék kipróbálni. Ugyanakkor pedig van ennek a pályázatnak egy mentorképzés része is.

„A dráma eszközével szeretnénk majd választ találni olyan helyzetekre, melyeket maga az internet és az online térbe való költözés hozott, pl. milyen a biztonságos internet, meddig terjed az egyén, és honnan kezdődik a közösség felelőssége, tehát egyéni és közösségi felelősségvállalás a hétköznapi életünk minden szakaszán, de különösen ezekre a helyzetekre kibontakoztatva, a szolidaritás, ami egészen új értelmet nyert, a megváltozott élet- és szociális helyzetek hogyan hatnak a fiatalokra. Ez egy nagyon komoly kérdéskör, hogy hogyan változott meg a kapcsolattartás, és ez milyen konfliktusokat okozott, hogyan változtatta meg a vészhelyzet az emberi kapcsolatokat. Mi kíváncsian várjuk ezeket az alkotásokat” — fogalmazott az igazgatónő.

A kölcseysek a projekt keretében most válogatják össze a csapatot, akikkel dolgozni fognak a következő hónapok során, elsősorban a most kilencedik osztályt végzettekre fókuszálnak, hiszen két és fél év során ők fogják a csapat magját képezni. Eddig már lezajlott egy válogató, amivel megpróbálták feltérképezni őket, írtak egy-egy kis forgatókönyvet, és ezek kielemzése után már elkezdték kiépíteni azt a csapatatot, amelyik ezzel foglalkozni fog. A projekt keretében már voltak online találkozások. Amit még érdemes tudni a projektről, az az, hogy jelentős részben angol a munkanyelv, részben pedig magyar. A gyerekek a színdarab létrehozása során a magyar nyelvet használják, ám az utolsó színdarab létrehozása során az angol nyelv kap majd főszerepet.

„Bízom benne, hogy egy jó dolog lesz ez a projekt. A színjátszás, a dráma olyan fontos eszköze a nevelésnek, melyet nem helyettesíthet a számítógép, mert nagyon emberi oldalát emeli ki a dolgoknak, és egy olyan transzdiszciplinaritás felé vezet, ahol sok minden eszközt kell megvalósítani, sokféle tudásból tevődik össze az, ami végül is megszületik. A Kölcseyből hat tanár vesz részt: Orbán Emőke és Francia Réka angoltanárok, Fazekas Emőke és Fisár Erika magyartanárok, Csorján Árpád, a színjátszókör vezetője és jómagam. Mindegyikőnknek van egyrészt pályázati, másrészt drámapedagógiához kapcsolódó tapasztalata, illetőleg bevonhatunk és be is fogunk vonni olyan fiatal szakembereket, akik ezen a területen tudnak velünk együttműködni, akár a színházból, akár volt színjátszósaink közül kerülnek ki. Felvettük a kapcsolatot Besenyődi Judittal és Keresztes Ágnessel. Úgy gondolom, az iskola és a diákok számára egy jó dolog van születőben” — összegzett Pataki Enikő.

Sógor Beáta

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Új online címen a Harag György Társulat honlapja

Megújult online felülettel várja közönségét a Harag György Társulat: elindult a harag.ro weboldal.
Szatmárnémeti

Nyílt napok a színházban

Ez alkalommal a Mihari Raicu Társulat tagjaival lehet megismerkedni, de lesz színházbejárás, utcai előadás és különféle kapcsolódó műhelymunkák is.
Szatmárnémeti

Egy korszak, egy különleges alkotó, egy formabontó előadás

Egy korszak, egy különleges alkotó, egy formabontó előadás – a Janovics érkezik Szatmárnémetibe.