Szatmár megyében október 8-án 849 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak hivatalosan nyilván, 31 esettel többet, mint amennyi az előző napi összesítésben szerepelt, az újratesztelt páciensek közül pedig ötnek lett ismét pozitív a koronavírustesztje.
Összesen húsz, 17 és 35 év közötti hátrányos helyzetű fiatal vett részt Szatmárnémetiben az AGES Egyesület szervezésében megtartott akkreditált vállalkozói képzésen. Üzleti tervet készítenek.
Jótékonysági vásárt szerveznek október 11-re, vasárnapra Maia Maria Tiutiun részére a szatmárnémeti Aushopping bevásárlóközpontba. Maiának őssejt-transzplantációra van szüksége.
Egyre több az ingatlan-adásvétel az országban, a központi kataszteri hivatal jelentése szerint ebben az évben eddig szeptemberben volt a legtöbb dolguk a telekkönyvi hivatalokban dolgozóknak.
Novemberben rendezik meg a rezidensorvosi helyekre kiírt vizsgát. Idén 7061 rezidensi helyet lehet betölteni, és többek között a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban is lehet gyakorlatozni.
Már nem kell sokat várni, hogy a harmadik híd és a körgyűrű jótékony hatással legyen a folyamatos közlekedésre Szatmárnémetiben, a polgármester szerint a tranzit nem fog már bejárni a városba.
Szatmáron október 7-én 818 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, 20 esettel többet, mint amennyi az előző napi összesítésben szerepelt, az újratesztelt páciensek közül pedig hétnek lett ismét pozitív a koronavírustesztje.
Nyolcvan százalékban a német autók tették ki a vasárnapi Amaci úti autópiaci kínálatot, ezek között is a legtöbb ötezer euró körüli áron „kellette magát”.
A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal alárendeltségébe tartozó Szociális Igazgatóságon (DAS) október 14-ig munkanapokon 9 és 14 óra között ismét fogadják a kérelmeket az oktatási támogatásra szánt, elektronikus hordozón nyújtott szociális értékjegyek megítélésére.
A magas fertőzöttszámú településeken betilthatják az esküvőket, keresztelőket, korlátozzák a zarándoklaton való részvételt, és javasolják az otthoni munkavégzéshez való visszatérést.
A román határrendészet értelmezése szerint az átingázók, diákok, vállalkozók ugyanúgy karanténkötelezettség és negatív teszt felmutatása nélkül jöhetnek-mehetnek Románia–Magyarország között, mint eddig.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat