Újabb 30 nappal meghosszabbították a vészhelyzetet, a jelenleg is érvényben lévő korlátozásokkal együtt — szenteste és szilveszterkor is éjszakai kijárási tilalom lesz érvényben.
Jelentősen csökkent Szatmár megye, illetve (pár kivétellel) a megyebeli települések fertőzöttségi szintje, ami azt is jelenti, nyithatnak a vendéglők, éttermek, teraszok.
Éjszakánként járőröztek a szatmárnémeti Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei annak érdekében, hogy segítséget nyújtsanak azoknak, akik a szabad ég alatt kénytelenek tölteni a fagyos éjszakákat.
Az erdő egy közös kincs, ami mindenkinek a hasznára van, s aminek a védelméért nagyon sokat tudnak tenni az emberek, vallja Balogh Sándor erdészmérnök, a Szatmári Erdők Egyesületének elnöke, akit arról kérdeztünk, hogy mit tehetünk erdeink megóvása érdekében.
Együttérzésből és a segíteni akarás vágyából megnyílt a Kirilă Funerar új temetkezési vállalkozási üzlete Szatmárnémetiben, a Prahovei utca R 25. szám alatt, nagyjából 100 méterre a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórháztól.
Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere azt a célt tűzte ki maga elé, hogy Szatmárnémetinek olyan Általános Városrendezési Terve (PUG) legyen, amely világosan kimondja, hol és mit lehet építeni, ezáltal védve meg a régi városrészek identitását.
Országos szintű egyeztetés zajlott a téli időszakban specifikus problémákról. Megyei szinten a hóeltakarítók azonnal munkába állnak, mihelyst ezt az időjárási viszonyok szükségessé teszik.
Bukarest és a parlament „távolisága” mellett a járványhelyzet és a megbetegedéstől való félelem is nehezítette a mozgósítást a vidéki településeken — de volt, ahol a helyhatósági választások sikertelensége miatti harag és sértettség is dominál még.
Szerdán 5930 táblagép érkezett meg a tanfelügyelőségre; az eszközöket az iskolák kapják meg, amelyek a rászoruló gyerekeknek adják használatba azokat, hogy bekapcsolódhassanak az online oktatásba.
Örökbe adási akciót hirdetett a szatmárnémeti Freelife Egyesület. Az adománygyűjtéssel egybekötött eseményt szombaton, december 12-én tartják meg az Aushopping bevásárlóközpontban.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat