Az udvaron lévő fát gyakorlatilag kénye-kedve szerint kivághatja a tulajdonos, viszont — körülményes úton — „le kell papírozni” a fuvart, ha nem maga tüzelné
A megyeközpont polgármestere, Dorel Coica a Szatmárnémeti Szociális Gondozói Hivatal (SPAS) tegnap ismertetett, 2015-ös évi tevékenységi beszámolója kapcsán
Az idő melegedésével erősödik a pollenterhelés, egyes allergén növények pollenkoncentrációja pedig jócskán megemelkedik, ami gondokat okozhat az allergiások
Ebben az évben a nyári időszakra több vendéglátóipari egység kért terasznyitási engedélyt a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivataltól, mint a korábbi években
Kedden kora délután, valamivel 15 óra után történt baleset a Sugárúton, a Divatház előtt: egy fiatal nő a parkoló gépkocsi közül lépett az úttestre és akart átszaladni
Kedden hajnalban 2 óra 30 perckor vették észre a közrendészek a Károlyi úton azt a Volkswagent, amely „gyanúsan” haladt az üres úttesten, összevissza váltogatva
A belügyminiszterrel közösen tartott távértekezleten beszélték meg a június ötödikei helyhatósági választások előtti aktuális teendőiket a megyei technikai
Szerdán kezdődik az előkészítő osztályokba való jelentkezés második szakasza, sok Szatmár megyei iskolában vannak még helyek, de olyan intézmények is akadnak,
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat