Programajánló

Női szerepek és megélésük

Nőnek lenni jó — úgy általában jó, de hogy hogyan is éljük meg női szerepeinket (s ugyan biza melyek ezek a szerepek manapság), és hogyan teljesedünk ki nőiességünkben,
Szatmárnémeti

Még dolgoznak a Decebal hídon

Nem lesz kész a megszabott határidőre a Burdea sarki hídlábnál lévő buszmegállónál már aszfaltozó cég a munkával, marad a torlódás
Szatmárnémeti

Szatmári tánco(so)k az Erdélyi Táncháztalálkozón

Több mint ezer táncos ropta és száz zenész húzta az erdélyi táncházmozgalom 40
Szatmárnémeti

Zajlik a szüret a megyében

A meleg nyár hatására hamar megérett a szőlő, emiatt megyeszerte korábban kezdődött el a szüret
Szatmárnémeti

Araszolva haladnak

Megszületett a kormányhatározat a 35 éve építeni kezdett lunaforrási sípálya kapcsán a pálya nyomvonalának letisztítására vonatkozóan
Szatmárnémeti

Kevesebb panasz a biztosítókra

Feleannyian írtak a biztosítótársaságok miatt az ezeket felügyelő pénzügyi felügyeletnek mint tavaly, a legtöbben a City Insurance-ra és az Euroins ügyfelei közül
Szatmárnémeti

Református gimnáziumok találkoztak

Hét végén Szatmárnémeti adott otthont a Partiumi és Erdélyi Református Középiskolák Közös Tanévnyitó ünnepségének
Szatmárnémeti

Családi vasárnapot tartottak

A Szent Miklós Görögkatolikus Egyházközség iskolakezdéssel egybekötött családi délutánt szervezett
Szatmárnémeti

Elmosta az eső a túrát

Miután szombaton a délelőtt folyamán sem hagyott alább az éjszaka is kitartóan eső, tipikus őszi eső, a szervezők lefújták a mobilitás hete alkalmából szervezett
Szatmárnémeti

Kis Oktoberfest Szatmárnémetiben

Nagyban zajlik a szeptember 16-án elkezdődött, tizennyolc napos müncheni nagy Oktoberfest, Szatmárnémetiben ennek mintájára a hét végén tartották meg a kétnapos
Szatmárnémeti

Egyirányú lesz a Creangă és az Arad utca

A városközponti után a Szatmárnémeti szélén lévő utcákban is kezd szükségessé válni az egyirányúsítás
Szatmárnémeti

Németországi repülőjárat beindítását szorgalmazták

Szatmár megyei munkalátogatáson vettek részt az AHK Románia képviselői, akiktől Pataki Csaba azt kérte, hogy támogassák a Szatmárnémeti–Dél-Németország