Szatmárnémeti

Idegtépő várakozás, zaklatással

Tortúrával felérő volt a hétvége a daróci, petei, csanálosi lakosok számára — és természetesen az útra indulóknak is, akiket ráadásul kéregetők zaklattak
Szatmárnémeti

Észtországi delegáció Szatmáron

Egy kilenctagú észtországi delegációt fogadott pénteken Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke
Szatmárnémeti

Kevéssel javultak az eredmények

Az augusztus végén érettségizők 26,9 százalékának sikerült a vizsgája — közölte hétvégén az Oktatásügyi Minisztérium
Szatmárnémeti

Megoldás a kezelések folytatására

Napokig úgy tűnt, hogy több mint 12 ezer HIV-fertőzött személy, köztük majdnem negyven Szatmár megyei páciens kezelése kerül veszélybe
Szatmárnémeti

Elkezdődött a kárpótlások kifizetése

Megyénkben 14 dossziét nyújtottak be az érintettek az elpusztított állatok miatti kártérítés ügyében, ez 61 sertést jelent
Szatmárnémeti

A mogyoróscsoki-függő toxikológus

A magyar nyelvterület talán legismertebb orvosa, dr
Szatmárnémeti

Van hely a szakközépiskolákban

Több mint háromszáz hely maradt üresen a szakiskolai osztályokban az első beiratkozást követően
Szatmárnémeti

Újabb vírusfertőzéses esetek

Országosan 117 személy fertőződött meg a nyugat-nílusi vírussal, és 12 haláleset köthető a vírusfertőzéshez — vont mérleget az Egészségügyi Minisztérium
Szatmárnémeti

Népmesemondó verseny

A budapesti Hagyományok Háza „Hencidától Boncidáig” címmel meghirdeti első, határokon és felnőttgenerációkon átívelő népmesemondó versenyét
Szatmárnémeti

Szatmárban alacsony az átlagnyugdíj

Több mint ötmillió nyugdíjas van jelenleg Romániában, akiknek az átlagnyugdíja 1134 lej volt a nyár közepén
Szatmárnémeti

Egyelőre csak ígéret a jégágyú-telepítés

Ebben az évben az ország 26 pontján telepítettek jégágyúkat, de Szatmár megyében egyet sem
Szatmárnémeti

Az ANAP jóváhagyására várnak

Szatmárnémetiben már minden előkészület megtörtént ahhoz, hogy elkezdjék a Ştrandului utcát az Independenţei utcával összekötő harmadik híd építését,