Szatmárnémeti

Önfeledt játszás és kézműveskedés

2026.07.07 - 18:11
Szőnek, festenek, nemezelnek, gyöngyöznek, mesét játszanak, énekelnek, szinte elvarázsolva kóstolnak bele agyagozásba-korongozásba a borókás kézműves sátortábor-lakók.

Meglepő módon üres és nagyon csendes a Szejke–tanya hatalmas udvara, csak a gyümölcsfák közelében felállított, különböző nagyságú, színű formájú sátrak jelzik, hogy vasárnaptól zajlik a Borókagyökér Egyesület kézműves tábora.


Persze ez a látszólagos kietlenség csalóka s csak addig tart, ameddig az ember be nem nyit a kézművesműhelyek épületébe: megvannak a táborlakó lurkók, különféle foglalkozásokba belemélyülve: Egyik teremben vidám–színes csíkos szőttesek, s majd belőle neszeszer készül, a másikban gyöngyöt fűznek, a harmadikban a bútorfestés alapjait tanulják, hogy aztán majd tükörkeretet díszítsenek, a fazekasműhelyben pedig olyan elmélyülten figyelik a korong forgását, formázzák a kiscsuprot, hogy szinte észre sem veszik a belépőt. 

A foglalkozás–palettáról nem hiányzik a nemezelés, a bőrművesség, az éneklés és az önfeledt játszás sem — no meg az esti mesejátszás. Ennek keretében a kicsi felügyelők beöltöznek és különböző népmeséket elevenítenek meg, teljesen interaktív módon, a gyerkőcökkel közösen. 

„Merthogy vannak kicsi felügyelők és nagy felügyelők. A táborvezető természetesen én vagyok, de a felügyelők az egykori, öt – tíz vagy éppen több évvel ezelőtti táborlakók. A napi programot, tevékenységeket, de még az ebédet is ők állították össze; minden este átbeszéljük az adott nap tapasztalatait, eseményeit … És igen, kimondhatjuk: a borókás táborokban már felnőtt egy generáció, amelynek tagjai visszajárnak és szervezik, rendezik a mostani táborokat. Erre, és ezekre a fiatalokra mérhetetlenül büszke vagyok.” — mondja az egyesület mozgatórugója, Szejke Judit. 

Mint ahogy nem kevésbé büszke arra is, hogy a táborban két román anyanyelvű gyerkőc is van, s hogy hogyan kerültek oda, az szintén a borókás táborok történelmét erősíti: „Négy évvel ezelőtt egy vámfalui magyar kisfiú hozta be jó barátját, aki aztán visszajáró is lett, idén pedig elhozta magával a húgát. Anyukájuknak igénye volt, hogy a leányka is tanuljon magyarul, és közösségben, játszás közben lehet ezt a legjobban.”

Szabó Kinga Mária

(Fotók: a szerző felvételei)