Vidék

Néptánc- és népzenegálát tartottak Tasnádon

A keddi előadáson négy Hepehupa csoport mutatta be néptánc-összeállítását, elevenítették fel népszokásainkat, valamint 6 népzenei csoport furulyán és citerán zenélt / Fotó: Magánarchívum
2021.06.18 - 16:30

Kivételes alkalom volt a keddi Néptánc- és népzenegála a tasnádi Ady–Kölcsey Kulturális Egyesület szervezésében — tájékoztatott Czumbil Bernadett zenetanár. Egyrészt azért, mert már jó ideje nem volt lehetőség összegyűlni, együtt ünnepelni és örülni, másrészt azért, mert ilyen változatos népzenei és néptáncprogrammal először mutatkozott be a tasnádi ifjú generáció. További különlegessége az eseménynek a névavatás, mondhatni keresztelés, hisz megszületett és felavatódott a néptánccsoport elnevezése, a Hepehupa. Nem véletlenül használta és örökítette meg Ady Endre verseiben ezt az igen jellemző kifejezést, hisz nagyon találó a tasnádi, egykor Szilágy vármegyei tájra. Hepehupa névvel állnak majd ezentúl ország-világ elé az apró, kis, utánpótlás és nagy néptánccsoportok a tasnádi magyarság képviseletében, magyarázta a névadás kapcsán a zenetanár.

Az Ady–Kölcsey Kulturális Egyesület szervezésében megtartott Néptánc- és népzenegálán fellépő gyerekek / Fotó: Magánarchívum

Czumbil Bernadett elmondta, hogy az utóbbi időszak szorításai ellenére Tasnádon tovább folytatódott a néptáncoktatás, sőt, kibővült a népifurulya- és citeratanulás lehetőségével. Kibővült és kivirult, hisz több mint 70 gyerek csatlakozott valamelyik foglalkozáshoz, élőben vagy online tanulva. Szeptembertől 6 csoportban a népi furulya és citera hangszerekkel ismerkedtek, február óta pedig a néptánccsoportok is kialakultak, összeszoktak, és teljesen új repertoárt gyakoroltak. Hogy kibővült és kivirult a néptánc- és népzenemozgalom, az elsősorban a nagykárolyi Székely családnak köszönhető. Székely Sára, István és Viola a csoportok motorjai, vezetői, jókedvű, elhivatott és türelmes irányítói. Munkájukkal biztosítják a tasnádiaknak, hogy otthon, helyben fedezhessék fel és ápolhassák népi kultúránkat, és ezen értékek mentén nevelődjenek és formálódjanak közösséggé a helyi és környékbeli gyerekek. A színes előadáson négy Hepehupa csoport mutatta be néptánc-összeállítását, elevenítette fel népszokásainkat, valamint 6 népzenei csoport furulyán és citerán zenélt. Meghívott vendégként a nagykárolyi Komák zenekar élő zenés kísérettel gazdagította a táncosok és énekesek előadását. És hogy a nyár se teljen néptánc és népzene nélkül, a tasnádi gyerekek két táborban is részt vehetnek: június 28. és július 2. között a Rekettye Kulturális Egyesület néptánctáborában, Nagykárolyban, valamint augusztus 3. hetében a III. Néptánc- és hagyományőrző táborban, Tasnádon — osztotta meg lapunkkal Czumbil Bernadett.

Elek György

Nézze meg a gálán fészült további fotókat is!

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Enyhülnek az oktatási alkalmazási korlátozások

Megteremtenénk a lehetőséget arra, hogy az iskolák és óvodák kisegítő és adminisztratív személyzetet alkalmazhassanak.
Szatmár megye

Mobil rendelőt indított egy állatorvos

Minden olyan gyógyászati műveletet el lehet ebben látni, teljesen steril körülmények között, mint amilyeneket egy állatorvosi rendelőben.
Szatmár megye

Strandok, május 1., miccs és sör

Nyitnak a strandok a majálisi hétvégén. Megtudtuk, hogy melyik ugrik ki a rajtnál és hogy mennyiért adják majd május elsején a miccset és a sört.