Nagykároly

Napirenden a nagykárolyi beruházások

2025.09.26 - 07:55
Eddig már 87 millió eurónyi fejlesztés valósult meg, de szeretnének ipari parkot, balneo-fizio terápiás kezelőközpontot, is.

Hivatalos munkalátogatást tett Nagykárolyban szeptember 25-én, csütörtökön Marcel Boloș, az Észak-Nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség (ADR Nord-Vest) igazgatója — számolt be az eseményről Giurgiu-Kovács Mónika a kisváros polgármestere.

Mint fogalmaz, a találkozó során több olyan téma is megvitatásra került, amelyek az új projektek előkészítésére vonatkoztak, valamint amelyek a következő ciklusban kerülnek majd benyújtásra, illetve a már benyújtott pályázatok elbírálásának fázisairól is szót váltottak.

Megbeszélték azokat a projektek helyzetét is, amelyek már a Regionális Operatív Program Észak-Nyugat 2021–2027 keretében készültek és megvalósítás alatt állnak. Szó esett továbbá a hitellehetőségekről, illetve a közbeszerzésekhez kapcsolódó kérdésekről is.

Prioritások

A tárgyalás során beszéltek a jövőbeli fontos projektekről is, amelyekre finanszírozást szeretne Nagykároly elnyerni. Ezek között szerepel az ipari park létrehozása, a mobilitás és a városrehabilitációs projektünk, valamint egy balneo-fizio terápiás kezelőközpont megépítésének ügye. „Ezek azok a prioritások, amelyekre a következő pályázati időszakban összpontosítani kívánunk.” — mondta a polgármester.

Az ADR Nord-Vest igazgatója, Marcel Boloș hangsúlyozta, hogy Nagykároly óriási fejlődésen ment keresztül az európai uniós alapokból finanszírozott projekteknek köszönhetően, amelyek összértéke eléri a 87 millió eurót.

A megvalósított beruházások közül kiemelkedik a Károlyi-kastély és a dendrológiai park, a rekreációs központ, a multifunkcionális központ, a lakóépületek energiahatékonysági korszerűsítése, valamint az oktatási intézmények felújítása.

Hírszerkesztő
 

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

„A legerősebb fotók általában őszinték és egyszerűek.”

Interjú Bikfalvi Zsolt nagykárolyi fotográfussal, a Vasile Vénig László Fotóklub alapítójával, Falvak mécsesei díjazottal.
Nagykároly

Bezárják a nagykárolyi kastélykertet

Belépős magánfesztivált tartanak hétvégén a Károlyi-kastély parkjában, emiatt lesz zárva a látogatók előtt három napig - értelemszerűen a múzeumnak otthont adó kastély is.
Nagykároly

Autókiállítás és -vásár Nagykárolyban

Az autóipar szakembereit és kedvelőit várják a régió egyik legfontosabb iparági rendezvényére.