Szatmárnémeti

Nagy a kalamajka a főtér körül

Száz autósból kilencvenkilenc rutinból vezet a városban, nem látták az új főtér-szakasz lezárása miatt frissen kitett táblákat! (A szerző felvételei)
2023.08.07 - 11:43
Szerda óta folyamatos a tájékoztatás, mégis nagyon sok autóst ért váratlanul Szatmárnémeti régi főtere utolsó szegmensének a lezárása. A városban rutinból vezetők „véreztek el” elsőkként.

Szombat óta nem lehet már autóval behajtani a székesegyház előtti szakaszára sem, az odavezető kereszteződésekben elnyúló sorokat, bő tíz perccel hosszabb menetidőt okozott a szatmárnémeti régi főtér körüli legújabb lezárás. Jó hogy csak „sima” munkanap volt a hétfői, mert ha tanítási nap is lett volna, óriási lett volna a forgalmi káosz reggel.
A hétfői fejetlenség korántsem azt jelenti, hogy ezentúl ez a fajta közlekedés lesz a jellemző a forgalom elől lezárt főtér körül, sokkal inkább azt, hogy hozzá kell szokni az új szabályokhoz, előrelátóan kell útvonalat-tervezni és nem az utolsó kereszteződésben, hanem két utcával korábban el kell gondolni hol lehet eljutni az úti célhoz.

Kitáblázva, de hiába

A vártnál hosszabb ideig tartó rendőri irányításra volt szükség főleg a Dózsa György utca második szakaszán, ahol az ideiglenes buszmegálló miatt megszüntették a parkolóhelyeket. Ki volt táblázva, hogy tilos megállni, a parkolóhelyek csíkjai is feketére voltak festve, mégis volt aki megállt, még a rendőrök jelzése ellenére is — és „természetesen” a kora délelőtti órákban megtörtént az első koccanás is. De volt olyan autós is, aki nem csak hogy megállt, de parkolt is, a platós kocsival el is vitették a rendőrök autóját. A Sugárútról érkezők számára egyértelműbb volt, hogy a Divatház előtt balra kell kanyarodniuk, nincs behajtás a főtér felé, de a másik utcáról, az 1 Decembrie 1918-ról érkezők simán behajtottak a zsákutca-jelzés ellenére is a főtér felé, nem győztek forgolódni mikor észrevették, hogy mi a helyzet. A poliklinika elől érkezőket nem fogadta táblás eligazítás arról, hogy bal felé nem lesz hová menni, az 1 Decembrie 1918 utcai zsákutcát jelző táblát meg nem láthatták. Ezek az autósok is sokat bosszankodtak, ha a főtér felé volt dolguk.

Hanyagoljuk a rutint

A főtéri körforgalom egy másik kijáratánál, (az A. I. Cuza/Eötvös utca felé) bejárás is lett, a „rendőrség utcája” kétirányú lett a Gheorghe Lazărtól kezdve és a főtéri körforgalomnak nyitva maradt szakasza szintúgy, úgyhogy ebből az irányból el lehetett jutni a Fehér Házhoz, a Fehér Ház felől meg el lehetett jutni a Vasile Lucaciu felé. Ezzel kapcsolatban sem voltak tájékozottak az autósok, míg a főtér felől szépen csorogtak az autók az Eötvös utcán kifelé, a rendőrség felől alig érkeztek, nem sokan tudták, hogy lehet.
A városi rendőrök szerint pár nap múlva mindenki meg fogja szokni az új rendet, addig is azt javasolják minden főtér felé autózónak, hogy ne rutinból vezessen, figyelje a táblákat és kövesse a rendőri jelzéseket, ha épp van forgalomirányítás.

Princz Csaba

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 
 

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

A régebbi autókra drágább lesz az útdíj

Nem egy általános érvényű útmatrica-áremelésről van szó, hanem arról, hogy az autó környezetvédelmi besorolása szerint differenciálják az árat.
Szatmárnémeti

Forgalomfigyelő intelligencia osztja majd ki a haladási irányt a Károlyi úton

Lesz még egy sáv a Károlyi úton a körgyűrű előtt, a város bejáratánál és az a menetirány kapja majd meg ezt a plusz sávot, amely zsúfoltabb.
Belföld

Tovább kornyadozik a vásárlóerő

Az első hét hónapban 5,7 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom 2025 azonos időszakához képest.