Vidék

Mosógépadomány a sándorhomoki óvodának

2020.09.28 - 13:00

A háztartási cikk beszerzése elengedhetetlen volt az intézmény számára, hiszen az óvónők a hiányos felszereltség miatt eddig saját kezűleg mosták a gyermekek ruháit. „Alapítványunk ismerve az óvodák nehézségeit mindenképp segíteni akart most is, és mivel saját forrásaink nem elegendők a segítségnyújtáshoz, csak ugyanazon két támogató állt az ügy mellé ez alkalommal is. Ne legyünk érdektelenek, ha a gyermekeink sorsáról van szó, a mi jövőnk az ő jelenüktől függ, tegyünk meg mindent azért, hogy a fejlődésükhöz szükséges minimumot biztosítani tudjuk! Továbbá aki teheti, ne legyen közömbös a civil szervezetek felhívásaival szemben, mert a kérések jól megalapozottak, és sajnos ahhoz, hogy fejlődni tudjon a közösség, szükség van a civil szféra megmozdulásaira is — hangsúlyozta Juhász Zita, a Maurer Alapítvány referense és gazdasági vezetője. 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

„Nehéz idők erős embere volt.”

Leleplezték pénteken a Thoroczkay Sándor-emléktáblát Sándorhomokon.
Vidék

Thoroczkay Sándor-emléktáblát avatnak Sándorhomokon

24 évig, 1981 és 2009 között vezette a Sándorhomoki Általános Iskolát, amelyben 28 évig tanított.
Vidék

Szárnyalt a játék és a jókedv a Kováts-kúriában - KÉPGALÉRIA

Versenyek, jóga, íjászkodás, kézműveskedés, rajzfilmvetítés, labdajátékok és frizbi.