Nagykároly

Még mindig keresik a felelőst

2020.08.11 - 05:48

A további találgatásoknak elejét véve Kovács Jenő nagykárolyi polgármester Keizer Lajos alpolgármester, valamint Egli Sebastian, az urbanisztikai és környezetvédelmi iroda vezetőjének jelenlétében egyeztetésre hívta meg az Ardealul vállalat képviselőit.

A beszélgetés során kiderült, hogy az Ardealul gyár, szemben a korábbi elképzeléssel, nem egy „nyálkás anyagot”, hanem egy olyan elegyet szállít ki, mely víz és olaj keveréke. Ezt a keveréket az egykori cukorgyár területén található víztárolóba szállítják. Az Ardealul vállalat érvényes szerződéssel rendelkezik a SANARA céggel, mely szerződés alapján utóbbi fél vállalta, hogy átveszi, majd semlegesíti az olajgyárból érkező keveréket. (Ez a SANARA cég azonos azzal a vállalkozással, amely a biogázüzemet működteti.)

Kovács Jenő polgármester kifejtette, hogy nem az önkormányzat kötelessége, hogy azonosítsa a bűz forrását, azonban azt is hozzátette, hogy mivel ezek a szóbeszédek a bűz lehetséges felelősének keresésekor bekeveredtek a köztudatba, az Ardealul vállalat képviselői ellenőrzésre számíthatnak a megyei környezetvédelmi hatóságok részéről.

A polgármester ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy a nagykárolyi önkormányzatnak nincs semmi problémája a városban működő gyárakkal, vállalatokkal, mindazonáltal minden tőle telhetőt el fog követni annak érdekében, hogy megszüntesse annak a bűznek a forrását, amely hónapok óta megkeseríti a nagykárolyiak életét.

 

 

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Hallo, Großkarol! A sváb hagyományok nem a múlt részei, a jelenben is élnek — KÉPGALÉRIA

A kulturális identitás megélése, átörökítése minden népcsoport számára nagyon fontos – a Nagykároly környéki sváb közösség pedig több mint 300 éve erősen őrzi hagyományait.
Nagykároly

Menhely százhúsz négylábúnak

Megkapta a szükséges engedélyeket, a nagykárolyi kóborkutya-menhely hivatalosan is megkezdte működését.
Nagykároly

Zarándokvonat érkezett vasárnap Nagykárolyba, ma befut a következő!

Megható pillanatok, közös imák és régi ismeretségek elevenedtek meg Nagykárolyban a Boldogasszony zarándokvonat érkezésekor. Ma újabb szerelvény fut be a városba.