Szatmárnémeti

Láthatáron a Johnson & Johnson vakcinája

2021.02.23 - 18:26

Áprilistól már négy oltóanyag lehet forgalomban, és a Pfizer–BioNTech, a Moderna, valamint az AstraZeneca vakcinája mellé betársulhat a Johnson & Johnson oltása is — jelentette be a romániai oltási kampány koordinátora, Valeriu Gheorghiţă. Elmondása szerint a Johnson & Johnson által gyártott vakcinát várhatóan március közepén engedélyezi az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), és a nagy hatékonysággal rendelkező oltás egydózisú, azaz nincs szükség a második, úgynevezett emlékeztető oltás beadására — ráadásul a Pfizer és a Moderna vakcináival ellentétben a hűtőszekrény hőmérsékletén tárolható, ami jelentősen megkönnyíti az elosztást.
Az Európai Gyógyszerügynökség múlt héten kapta meg a Johnson & Johnson által gyártott COVID-vakcina engedélyezésére vonatkozó hivatalos kérelmet, amelyet „gyorsított ütemterv szerint” értékel, mivel a vakcina hatékonyságára és biztonságosságára vonatkozó adatok valós idejű elemzése december óta tart. Az emberi gyógyszerekkel foglalkozó EMA Bizottság (CHMP) becslése szerint a vakcina értékelése március közepe táján lezárulhat, feltéve, hogy a gyógyszeripari vállalat által benyújtott információk „elég teljesek és kellő mennyiségűek” ahhoz, hogy ez az oltás feltételes forgalomba hozatali engedélyt kapjon az EU-ban.

Egy nap alatt 222 szatmárit oltottak be

Szatmár megye fertőzöttségi szintje február 23-án 1,69 ezrelék volt, és a közegészségügyi igazgatóság adatai értelmében 9560 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, azaz az előző adatközlés óta 94 új esetet regisztráltak, míg az újratesztelt páciensek közül igencsak soknak, 32-nek lett ismét pozitív a koronavírustesztje.
Folyamatosan emelkedik a gyógyultak száma is, elérve a 8751-et, ami azt jelenti, hogy további 59 páciensnek sikerült legyőznie a kórt, sajnos azonban tovább, 183-ra emelkedett az elhunytak száma: négy 60–89 év közötti férfi páciens vesztette életét a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében a Nagykárolyi Városi Kórház, az Avasfelsőfalui Városi Kórház és a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház intenzív terápiás osztályán.
Házi elkülönítésben 656-an vannak, az elvégzett tesztek száma pedig elérte a 66 263-at, ami azt jelenti, hogy az előző adatközlés óta kiemelkedően sok, 636 mintát elemeztek, melyeknek a 20%-a lett pozitív.
A bő egy hete tartó, valamivel felgyorsultabb ütemben zajlik az oltáskampány is: az elmúlt 24 órában 222-en kapták meg a koronavírus elleni vakcinát — ezzel a január 5-én kezdődött oltáskampány keretében a közegészségügyi igazgatóság számításai szerint már 11 742 személyt immunizáltak a megyében, mellékhatások pedig öt esetben fordultak elő, helyi reakció formájában.
A petei határátkelőnél az elmúlt 24 óra leforgása alatt 1432 utazó lépett az ország és a megye területére, s közülük 235 személynek kellett házi elkülönítésbe vonulnia, a többiek, mivel valamennyien a zöldnek, azaz biztonságosnak minősített országokból/régiókból érkeztek, vagy felmutatták az oltási igazolást, s a kikérdezés és gyors vizsgálat nyomán tünetmentesnek minősítette őket az átkelőnél szolgálatot teljesítő egészségügyi személyzet, korlátozások nélkül folytathatták útjukat; míg a csanálosi átkelőnél 11 olyan utazó jelentkezett belépésre, akinek karanténba kellett vonulnia.

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Vegyes az idei méhészeti szezon a Partiumban

Az idei akácméz igencsak kérdéses, viszont a méhészek zöme elégedett a repcehordással — igaz, a hideg miatt a méz sűrűbb és szárazabb lett a megszokottnál, emiatt gyorsabban kristályosodik.
Szatmár megye

Még az igények 10%–át sem fedezi a kapott pénz

Idén Szatmár megye közel 43,8 millió lejt kapott a becsült jövedelemadó elosztásából — 490 millióra lenne szükségük az önkormányzatoknak a helyi fejlesztésekre.
Vidék

Veszett kutyára bukkantak Turcon

Az eset nyomán a prefektúra elrendelte a gazdátlan kutyák azonosítását és kezelését, valamint a húsevő állatok kötelező oltását.