Fenyő Miklós, a magyar rock and roll ikonikus alakja 78 éves korában elhunyt. A Hungária egykori frontembere évtizedekig meghatározó szereplője volt a magyar könnyűzenei életnek.
A hun fejedelem személyét és örökségét bemutató időszaki kiállítás 13 ország 64 múzeumának mintegy 400 műtárgyán keresztül idézi meg Attila alakját és korát.
A Hagyományok Háza több mint egy évtizede köszönti az új esztendőt nagyszabású színpadi gálával, amely a Kárpát-medencei népi kultúra gazdagságát és ünnepi erejét tárja a közönség elé.
Elítélik Trump a szigetország könnyű vagy nehéz úton történő megszerzésére vonatkozó kijelentéseit – a demokratikus partnerek közötti kapcsolatokban nincs helye ilyeneknek.
Sulyok Tamás köztársasági elnök a kedden aláírt határozatával — a lehető legkorábbi időpontra — kitűzte az országgyűlési képviselők 2026. évi általános választását.
Életének hetvenegyedik évében, kedden meghalt Tarr Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, többek közt a Sátántangó és a Werckmeister harmóniák című filmek alkotója.
Starmer brit miniszterelnök nyilatkozatában azt is kijelentette: az Egyesült Államoknak "indokolnia kell" venezuelai katonai akcióját.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat