Nagykároly

Kormánytámogatás a nagykárolyiaknak

2022.05.20 - 08:00
Több mint százezer lejes támogatást folyósít a nagykárolyi gázrobbanásban érintetteknek a román kormány a munkaügyi minisztériumon keresztül. Összesen tizennégy család jut ezáltal segítséghez.

A Hivatalos Közlöny hasábjain is megjelent rendelet arról határoz, hogy összesen nyolc érintett család részesül tízezer lejes, hat pedig ötezer lejes kormánytámogatásban. Bukarest összesen száztíz ezer lejt különített el a szerencsétlenül járt tizennégy nagykárolyi család megsegítésére. A folyó év február 27-én történt szerencsétlenség kedvezményezettjeinek megsegítését a Munkaügyi és Szociális Védelmi Minisztérium költségvetéséből fogják kiutalni.

A Megyei Kifizetési és Szociális Ellenőrző Ügynökség (AJPIS) közvetítésével a Szatmár Megyei prefektus kezdeményezésére történő sürgősségi támogatást a garantált minimális jövedelemről szóló, 2001 évi 416-os törvény teszi lehetővé.
Amint arról korábban már beszámoltunk, a gázszivárgás nyomán bekövetkezett robbanásban nem kevesebb mint tizenegy személyi sérülés történt, ebből hárman nagyon súlyos állapotban kerültek kórházba, ahol rövid időn belül el is hunytak. Nem csak az érintett, négyemeletes tömbházban, hanem a környező épületekben is jelentős anyagi kár keletkezett, valamint több gépjármű is megrongálódott. Az utólagos szakvélemény szerint a robbanásban megsérült tömbházat nem kell teljesen lebontani, mert a statikai szerkezete nem ment teljesen tönkre, viszont csak jelentős anyagi ráfordítással lehet újra lakhatóvá tenni. V. B.

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Hallo, Großkarol! A sváb hagyományok nem a múlt részei, a jelenben is élnek — KÉPGALÉRIA

A kulturális identitás megélése, átörökítése minden népcsoport számára nagyon fontos – a Nagykároly környéki sváb közösség pedig több mint 300 éve erősen őrzi hagyományait.
Nagykároly

Menhely százhúsz négylábúnak

Megkapta a szükséges engedélyeket, a nagykárolyi kóborkutya-menhely hivatalosan is megkezdte működését.
Belföld

15 eurós támogatás minden méhcsalád után

2028-ig minden hivatalosan nyilvántartott méhcsalád után évi 15 eurónak megfelelő támogatásban részesülhetnek a romániai méhészek.