Nagykároly

Konfirmációi bizonyságtétel Nagykároly-Belvárosban

Fotó: Gacsó Kati
2021.05.12 - 07:00
Tizenöt ifjú tett konfirmációi bizonyságtételt vasárnap délelőtt a Nagykároly-belvárosi Református Egyházközség fehér virágokkal díszített templomában. Az ünnepi istentiszteleten Tukacs József lelkipásztor a szerecsenországi komornyik történetéről beszélt a jelenlévőknek.

Az egyházközség lelkipásztora az ApCsel 8, 26–38 igeszakaszt olvasta fel. Elmondta, hogy amikor eltelik 14 esztendő egy család életében, akkor ott kell legyen az öröm mellett a hálaadás is, hisz a Jóisten segítsége által érhették meg ezeket az éveket. Ha visszatekintenek útjaikra, nemcsak azt kell meglátni, ami nem sikerült vagy másképpen sikerült, mint ahogy eltervezték, hanem azt is, hogy Isten milyen sokszor csodálatosan alakította az útjukat, ahogy azt a szerecsenországi komornyikkal is tette.

Ennek az etiópiai kincstárnoknak egy különleges találkozása volt, aminek a hatására bizonyságot tett Krisztus mellett, és megkeresztelkedett. Azt kívánta az ifjaknak, hogy soha ne feledkezzenek meg a keresztségükről és konfirmálásukról. Továbbá hogy Isten erősítse meg őket és kedves szeretteiteket abban, hogy mindig elmondhassák: „hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten fia”.

Hat fiú és kilenc leány tett fogadalmat a református anyaszentegyház mellett. Az elmúlt időszak kátéórái során közelebb kerültek a Szentírás tanításához, és jobban megismerték egyházuk hitvallásának tanításait.

A konfirmandusok névsora: Csobi Eszter, Gacs Adél, Görög Dóra, Katona Dóra, Kiss Tímea Judit, Knecht Barnabás, Onuczán Roland, Rózsa Attila, Somogyi Blanka, Szücs Rebeka, Szücs Regina, Varga Adolf, Varga Erik Pál, Varga Máté, Varga Zsófia. SZFÚ

 

 

 

 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

A reformáció napján, két keréken - KÉPGALÉRIA

Három állomást érintett a Nagykároly-kertvárosi Református Egyházközség negyven fős csapatának szombati kerekezése.
Nagykároly

Ugyanaz a világ, mégis más képen

Point of Views: a nézőpontok, az eltérő látásmódok világa áll a Vasile Vénig László Fotóklub idei kiállításának középpontjában.
Nagykároly

Nagyméretű drón végez méréseket Nagykárolyban

Nagyméretű drón jelenhet meg szerdán Nagykároly légterében. A város területén egy új projekt keretében topográfiai méréseket végeznek, ezért a polgármesteri hivatal a lakosság megértését kéri.