Szatmárnémeti

Kétszer több koldus és hajléktalan

2025.03.11 - 07:29
725 koldust állítottak elő tavaly a helyi rendőrök Szatmárnémetiben, kétszer többet, mint egy évvel korábban.

A Szatmárnémeti Helyi Rendőrség kiemelt figyelmet a koldulás felszámolására, a várost időszakosan ellepő, idegen településekről érkezett koldusok hazaküldésére. A 2024-es év folyamán összesen 725 személyt állítottak elő és azonosítottak, akiket eltávolítottak a közterületekről, ugyanakkor 1160 bírságot is kiróttak rájuk. Emellett 10 kolduláson ért kiskorút adtak át a gyermekvédelmi igazgatóságnak.

Szatmárnémeti önkormányzata ismételten arra kéri a lakosokat, ne adjanak pénzt a koldulóknak, mert ezzel is csak támogatják ezt a nemkívánatos jelenséget. Amennyiben koldulókat látnak Szatmárnémeti bármely részén, kérik jelezzék azt a 0361-919-es telefonszámon.

Hírszerkesztő

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Más megyékből érkeztek a városnapra a koldusok

Más megyékből érkezett kéregetők lepték el a Szatmárnémeti Városnapokat: a helyi rendőrség 16 koldust, köztük 6 gyereket emelt ki a tömegből, és ezer lejnyi illegálisan szerzett pénzt kobozott el.
Szatmárnémeti

Azzal hogy adunk, bátorítjuk a koldulást

A Szatmárnémeti Helyi Rendőrség akciói a koldulás és a hajléktalan-jelenség visszaszorítása érdekében.
Szatmárnémeti

Tetten érték, megbüntették és hazaküldték a koldust

A Szatmárnémeti Helyi Rendőrség hétfőn a városközpontban intézkedett egy  koldulási ügyben, amely ráadásul kiskorú bevonásával zajlott.