Belföld

Kelemen Hunor: tudjuk folytatni a kormányzást a PNL-vel

2021.10.22 - 11:14

A szövetségi elnök a találkozó után elmondta, hogy még nem esett szó a kormány struktúrájáról és a tárcák elosztásáról, egyelőre csak arról tárgyaltak, hogy tudnak-e a jövőben együtt kormányozni.

'Elsősorban arról beszéltünk, hogy tudjuk-e folytatni a kormányzást együtt, és a válasz az volt, hogy igen'- mondta az RMDSZ elnöke.

Arról is beszámolt, hogy a hét végén elkészül az új kormányprogram, és csak ezután tárgyalnak a kabinet struktúrájáról, a tárcák elosztásáról. Kelemen szerint, ha a kormányprogramról sikerül megállapodniuk, a minisztériumok szétosztásáról már 'száz százalékosan' meg fognak tudni egyezni.
AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Két-három héten belül leállhat az egészségügy

Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter kedden arra figyelmeztetett, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a hazai egészségügyi rendszer.
Belföld

Hatból kettő: nincs sikerük a Mureşan-kormány miniszterjelöltjeinek

A Mureșan-kormány hétfőn meghallgatott hat miniszterjelöltje közül csak ketten kaptak támogatást. Kedden folytatódnak a meghallgatások.
Belföld

Alakul a kormányalakítás

A kijelölt miniszterelnök jövő hét elején kezdi meg a kormányalakításhoz szükséges tárgyalásokat.