Belföld

Kelemen Hunor: lesz pénz a költségvetésben nyugdíjakra, pótlékokra és a minimálbér emelésére is

2021.11.24 - 07:51

A Digi24-nek kedd este nyilatkozva Kelemen elmondta, az alakuló kormánykoalícióban 'elég parázs vita volt' arról, hogy áttérjenek-e vagy sem egy új adózási módra. 'Felvetődött a luxusadó bevezetése, a nagy vagyonok megadóztatása, de itt is elég bonyolult a helyzet, mert nagyon sok esetben a házak, kocsik cégek nevére vannak íratva, nem magánszemélyek nevén szerepelnek' - magyarázta.

A szolidaritási illeték bevezetése volt a másik ötlet, és ebben az esetben az RMDSZ azt javasolta, hogy ne a 2500-3000-4000 lejes fizetésekkel rendelkező személyekre fókuszáljanak, hanem nézzék meg, működik-e ez az adó a nagyvállalatoknál, beleértve az állami vállalatokat is, mutatott még rá. 2022-ben azonban még nem lesz semmiféle pluszadó - szögezte le.

Arra a kérdésre, hogy milyen a bizalmi szint az új koalíció partnerei között, az RMDSZ vezetője azt mondta, hogy alacsony, akárcsak a volt koalícióban.

'Ha a volt koalícióban nagyobb lett volna a bizalom, vagy a mértékét menet közben növelni tudtuk volna a közös döntések meghozatalával és a döntések végrehajtásával, akkor talán a PNL-USR-RMDSZ koalíció nem ért volna ilyen brutális véget szeptemberben. Most is elég alacsony a bizalom mértéke, de ez nem jelenti azt, hogy a bizalom nem növelhető, én optimista vagyok. (...) Nehéz lesz kormányozni, ha nem bízol a másikban' - fejtette ki.

Hozzátette, ez a nagy, de kétséget kizáróan nehezen kezelhető koalíció képes stabilitást biztosítani Románia számára, képes lehet jelentős reformokat megvalósítani, ehhez azonban hosszú távú projektek kidolgozására van szükség, és néhány alkotmányos reformot is végre kell hajtani.
AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Örökségünk őrei – versenyfelhívás

Általános és középiskolás kategóriában várják a hétfős csapatok jelentkezését november 12–ig.
Belföld

Két-három héten belül leállhat az egészségügy

Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter kedden arra figyelmeztetett, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a hazai egészségügyi rendszer.
Belföld

Párbeszédbe kezd az RMDSZ a miniszterelnök-jelölttel

Három a közös igazság: A kormányprogramban legyen erős gazdasági része, legyen erős a kisebbségvédelmi része és legyen szociálisan érzékeny.