Nagykároly

Kárpótolják a többnapos nagykárolyi áramszünet károsultjait

Fotó: Habarics Zsolt
2024.02.27 - 08:44
Több mint 175 ezer lejes kártérítést ítéltek meg azoknak a lakosoknak, akiket érintett a 2015-ös, több napig tartó nagykárolyi áramszünet. Három napnál is tovább maradt akkor áram nélkül a város mintegy fele.

Ezrek töltötték sötétben a 2014-2015-ös év szilveszterét Nagykárolyban és napokig maradtak áramszolgáltatás nélkül a lakosok. A Nagykároly területén 2014 december 31-én megszakadt áramszolgáltatást csak 2015 január 3-ára sikerült kijavítaniuk az Electrica áramszolgáltató embereinek.

Az áramszünet miatt kártérítést kérő nagykárolyiaknak most 175 350 lejes kártérítést kell kifizetnie az Electrica vállalatnak – közölte közösségimédia oldalán Nagykároly Polgármesteri Hivatala. A 15600/2011/2016-os számú ügy felpereseit arra kérik, vegyék fel a kapcsolatot az áramszolgáltatóval, hogy meghatározzák a bíróság által elrendelt összeg kifizetési módját. Mint írják, a károsult nagykárolyiakat a önkormányzat támogatta, amely kifizette a Kolozs Megyei Törvényszéken benyújtott ügyben őket képviselő ügyvéd díját.

Emlékeztetnek arra, hogy 2015 első napjaiban áramszünet bénította meg Nagykároly városát. A nagykárolyi áramellátással kapcsolatos problémákat a régi és jóval alulméretezett kábelek okozták. Az áramellátó hálózat károsodása a város lakosságának csaknem felét érintette: három napig voltak áram nélkül a nagykárolyiak.

Hírszerkesztő

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Hallo, Großkarol! A sváb hagyományok nem a múlt részei, a jelenben is élnek — KÉPGALÉRIA

A kulturális identitás megélése, átörökítése minden népcsoport számára nagyon fontos – a Nagykároly környéki sváb közösség pedig több mint 300 éve erősen őrzi hagyományait.
Nagykároly

Menhely százhúsz négylábúnak

Megkapta a szükséges engedélyeket, a nagykárolyi kóborkutya-menhely hivatalosan is megkezdte működését.
Nagykároly

Zarándokvonat érkezett vasárnap Nagykárolyba, ma befut a következő!

Megható pillanatok, közös imák és régi ismeretségek elevenedtek meg Nagykárolyban a Boldogasszony zarándokvonat érkezésekor. Ma újabb szerelvény fut be a városba.