Nagykároly

Jótékonysági est a hibrid orgona továbbépítéséért

2023.09.19 - 15:11
A Nagykároly-kertvárosi Református Egyházközség jótékonysági estet szervez, amelynek bevételét a különleges hibrid orgona továbbépítésére fordítanák.

Szeptember 22-én, pénteken 18 órától kezdődik az a verses-zenés jótékonysági est, amely a Szeptember végén - Petőfi 200 nevet viseli, s amelynek helyszíne a Nagykároly-kertvárosi templom és Kálvin-központ.  

"Az est nt. Dénes István-Lukács KREK főjegyző, püspökhelyettes igei köszöntésével kezdődik, ezt követően kulturális műsorra kerül sor. Fellép Marosán Csaba színművész, fuvolán közreműködik Vajas Emőke. További fellépők a Pro Eclesia énekkar és a 3az1-ben kultúrzene együttes. Az jótékonysági est létrejöttét a Bethlen Gábor Alap támogatja. A belépés ingyenes, de perselyes adományra van lehetőség. Az est teljes bevételét a hibrid orgona továbbépítésére fordítjuk majd. Számítunk a jelenlétére és a támogatására, tudván azt, hogy “a jókedvű adakozót szereti és megáldja az Úr.” (2Kor 9,7)” – olvasható az egyházközség közösségi oldalán.

Mint arról korábban már beszámoltunk, a hibrid orgona egy különleges hangszer, ugyanis két részből áll: egyik fele egy úgynevezett virtuális orgona, a másik részében pedig a sípok kapnak helyet. A virtuális rész kifejlesztője két budapesti informatikus mérnök-kántor, Kurucz Róbert és Rieth József orgonakészítő szakemberek, akik tulajdonképpen egy első ránézésre harmóniumnak látszó hangszertestbe számítógépes rendszert építettek, amelyet az általuk kifejlesztett szoftver működtet.

Hírszerkesztő

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Hallo, Großkarol! A sváb hagyományok nem a múlt részei, a jelenben is élnek — KÉPGALÉRIA

A kulturális identitás megélése, átörökítése minden népcsoport számára nagyon fontos – a Nagykároly környéki sváb közösség pedig több mint 300 éve erősen őrzi hagyományait.
Nagykároly

Menhely százhúsz négylábúnak

Megkapta a szükséges engedélyeket, a nagykárolyi kóborkutya-menhely hivatalosan is megkezdte működését.
Nagykároly

Zarándokvonat érkezett vasárnap Nagykárolyba, ma befut a következő!

Megható pillanatok, közös imák és régi ismeretségek elevenedtek meg Nagykárolyban a Boldogasszony zarándokvonat érkezésekor. Ma újabb szerelvény fut be a városba.