Vidék

Ismét csűrt döngölnek Avasújvárosban

2021.10.21 - 11:21
Szombaton kora estétől muzsikától, daltól és tánctól lesz hangos az avasújvárosi falumúzeum udvara, ahova idén is mindenkit hívnak-várnak „csűrt döngölni”.

A már évtizedes hagyománnyá érett Csűrdöngölő néptáncestet anno a néptáncok-népdalok felelevenítése, a falumúzeum, valamint a helyi borok népszerűsítése érdekében szervezték, s a rendezvény az első pillanattól nagy népszerűségnek örvendett, nemcsak az újvárosiak, de a környező települések lakóinak körében is.

Köszönhetően annak is, hogy a talpalávalót mindig zenekar biztosította — mint ahogy biztosítja idén is, méghozzá az Avasújvárosban már bizonyított dési Rezeda zenekar szolgáltatja a muzsikát. Szokás szerint a résztvevők nemcsak a táncba, éneklésbe, hanem a Szabó Ida Református Nőszövetség tagjai által készített fánkokba, igazi házi zsíros kenyérbe, jóféle borokba és friss forrásvízbe is belekóstolhatnak majd.

A Csűrdöngölőbe természetesen díjtalan a belépés, a szervezők szeretettel hívnak és várnak minden érdeklődőt, nótázni, táncolni, mulatni vágyót október 23-án, szombaton 18 órától. (Ha az időjárási körülmények nem lesznek a legmegfelelőbbek, nagyon esne az eső, a rendezvényt az iskola tornatermében tartják meg). Sz. K. M.

Ajánljuk még a témában:

Vidék

A népzene – néptánc révén legyen egy kapaszkodó — KÉPGALÉRIA, VIDEÓ

Ritmusos híd épül Ugocsa és a történelmi Szatmár között, amelynek képzeletbeli alapköveit szombaton tette le a mátészalkai Szatmár Banda, s valamivel később a Tavaszi táncházban a néptáncosok.
Szatmár megye

Libériás inas és komorna is felszolgált a Böllérversenyen – KÉPGALÉRIA, VIDEÓ

Bogdánd lett a nem babonás XIII. Böllérverseny abszolút győztese, Csanálos töltötte a leghosszabb kolbászt, Avasújvárosé a legfinomabb pálinka – és a legkülönlegesebb személyzet.