Nagykároly

Ingyenes tanfolyamokat szerveznek Nagykárolyban

2023.10.25 - 12:01
Szakképzési tanfolyamot indít a Nagykárolyi Polgármesteri hivatal a ROHU395 CO-LABOUR - "Nagykároly és Nyírbátor együttműködése a foglalkoztatás javítása és az endogén potenciálon alapuló fejlődés elősegítése érdekében" elnevezésű projekt keretében - tudatta az önkormányzat hivatalos közösségimédia-oldalán.

Az ingyenes tanfolyamokat Nagykárolyban szervezik, és takarítónak (20 hely), illetve konyhai kisegítőnek (25 hely) tanulhatnak az érdekeltek. A tanfolyamok időtartama 180 óra, ez magába foglal 60 óra elméleti oktatást, illetve további 120 óra gyakorlatot is. A programban való részvétel minimális feltétele az alapfokú oktatás (4 osztály) megléte. Továbbá szükséges egy, a háziorvos által kiálított igazolás, melyen szerepeljen, hogy az illető "alkalmas a foglalkozás gyakorlására".

A tanfolyam résztvevői a kurzus teljes ideje alatt részesülnek catering-jellegű étkeztetésben, valamint kávészünetet is tartanak. A záróvizsga letétele után a végzős hallgató képesítési bizonyítványt kap. A tanusítványokat az Oktatási Minisztérium és a Munkaügyi és Társadalmi Szolidaritási Minisztérium engedélyezi, és nemzeti és európai szinten is elismerik.

A jelentkezéshez az alábbi dokumentáció szükséges (minden megjelölt dokumentumnak csak a fénymásolata szükséges):

  • személyazonosságot igazoló okirat
  • születési anyakönyvi kivonat
  • házassági bizonyítvány (amennyiben van)
  • iskolázottságot igazoló okmányok/4 osztályos bizonyítvány

Jelentkezni a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal 1918. December 1. utca 40. szám alatti székhelyén, a Helyi Fejlesztési Projektek irodában, hétfőtől-péntekig 9 és 13 óra között. A jelentkezési határidő 2023. október 31-e. További információ a 0261864901-es telefonszámon igényelhető.

Hírszerkesztő

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Hallo, Großkarol! A sváb hagyományok nem a múlt részei, a jelenben is élnek — KÉPGALÉRIA

A kulturális identitás megélése, átörökítése minden népcsoport számára nagyon fontos – a Nagykároly környéki sváb közösség pedig több mint 300 éve erősen őrzi hagyományait.
Nagykároly

Menhely százhúsz négylábúnak

Megkapta a szükséges engedélyeket, a nagykárolyi kóborkutya-menhely hivatalosan is megkezdte működését.
Nagykároly

Zarándokvonat érkezett vasárnap Nagykárolyba, ma befut a következő!

Megható pillanatok, közös imák és régi ismeretségek elevenedtek meg Nagykárolyban a Boldogasszony zarándokvonat érkezésekor. Ma újabb szerelvény fut be a városba.