Nagykároly

Ingyen szállítják el a kerti hulladékot Nagykárolyban

Azoktól, akik már kihelyezték portáik elé a hulladékot, azt kérik, hogy kötegeljék át megfelelő módon (Fotó: archívum)
2025.03.13 - 08:07
Idén is elszállítja a kerti lombhulladékot a nagykárolyi közterület-fenntartó igazgatóság. A lemetszett, kötegelt kerti hulladékot március 24-től lehet kihelyezni a lakóházak elé.

Március 24-e és április 7-e közötti időszakban helyezhetik ki lakóházaik elé a tavaszi kerti munkálatokból összegyűjtött gallyakat és száraz leveleket a nagykárolyiak, tudatták a Nagykárolyi Közterület-fenntartó Igazgatóság munkatársai. Ezt követően, április 7-től kezdik el ezeknek az elszállítását, a megszokott útvonal szerint, a Petri úti városrésztől befelé haladva.

Azoktól, akik már kihelyezték portáik elé a hulladékot, azt kérik, hogy kötegeljék át megfelelő módon, különben hiába halmozták fel, az igazgatóság emberei nem szállítják azt el.

Azon nagykárolyi lakosok, akik nagyobb mennyiségű kerti hulladékkal rendelkeznek, elszállíthatják a felgyűlt mennyiséget az Armatei Române utcában (az Înfrățirea Mezőgazdasági Társulással szemben) található, erre a célra létrehozott telephelyre, mely hétfőtől–péntekig a 07.00–15.00 óra közötti időszakban tart nyitva. Az igazgatóság munkatársainak tájékoztatása szerint, a március 24–április 7. közötti időszakban szombatonként is a lakosok rendelkezésére állnak.

Hírszerkesztő

Ajánljuk még a témában:

Vidék

A reformáció napján, két keréken - KÉPGALÉRIA

Három állomást érintett a Nagykároly-kertvárosi Református Egyházközség negyven fős csapatának szombati kerekezése.
Nagykároly

Ugyanaz a világ, mégis más képen

Point of Views: a nézőpontok, az eltérő látásmódok világa áll a Vasile Vénig László Fotóklub idei kiállításának középpontjában.
Nagykároly

Nagyméretű drón végez méréseket Nagykárolyban

Nagyméretű drón jelenhet meg szerdán Nagykároly légterében. A város területén egy új projekt keretében topográfiai méréseket végeznek, ezért a polgármesteri hivatal a lakosság megértését kéri.