Szatmár megye

Gyűl a folyómentő diákság tudása

2025.02.20 - 09:52

Az Élet Fája Egyesület egy éve tartó projektjének célja, hogy rámutasson a vizek szennyezésének hatásaira, ösztönözze a korlátozott műanyaghasználatot és az újrahasznosítást.

A fenntartható fejlődés és a klímavédelem összefüggésében a Folyómentő Iskolák elnevezésű projekt résztvevői – 11 szatmári iskola tanulói és tanárai –, az iskolákba 2024 novemberében eljuttatott a projekt részét képező taneszközökön keresztül megismerhetik a folyók gazdasági, ökológiai és kulturális hasznát, a műanyaghulladékok forrását, ezek környezetre gyakorolt káros hatását.

Három hónapos intenzív tanulás után a projekt mostanra eljutott a környezeti nevelési órák megszervezésének szakaszába, ezeket a projektben részt vevő iskolák koordináló tanárai tartják.

Az első interaktív környezeti nevelési órára szerdán került sor a krasznabélteki Viorel Sălăgean Általános Iskolában, ahol Semperger Klára biológiatanár és iskolai szintű projektkoordinátor volt az irányító.

A pedagógus az óra első részében a tanulók aktív bevonásával áttekintette a megszerzett ismereteket, majd a csoportokra osztott tanulók az óra gyakorlati részére tértek át. Meglepő tárgyakat készítettek műanyaghulladékból: lámpaernyőket, virágcserepeket és virágvázákat, malacperselyeket.

Az óra végén közösen elénekelték a kifejezetten erre a projektre komponált himnuszt.

Az órát ezután Békéssy Erzsébet projektkoordinátor, az Élet Fája Egyesület elnöke értékelte, akire nagy hatással volt amit tapasztalt: a tanulók által e viszonylag rövid idő alatt megszerzett tudás mennyisége és minősége, valamint az, hogy a tanulók mennyire aktívak a projektben.

A projektben felmutatott teljesítményéért, a tanulók környezetvédelem szellemében való oktatásáért, az egyesület a Folyómentő tanár jelvényt adományozta Semperger Klára biológiatanárnak, a projekt iskolai koordinátorának.

A következő időszakban a többi résztvevő iskolában is folytatódnak a hasonló profilú tanórák, márciusban pedig a projekt következő szakasza fog következni, amelyben a 11 partneriskola mindegyike gondozásába vesz egy-egy folyószakaszt a Szamoson, a Krasznán és a Túron.

Hírszerkesztő
(Fotók: Élet Fája Egyesület)

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Szabadtéri kötés-horgolásra várják a szatmári érdeklődőket

Egy órás szabadtéri foglalkozást szerveznek Szatmárnémetiben, a Megmaradás Háza udvarán szombaton, június 13-án. Környezetbarát bevásárlószatyrokat készíthetnek a résztvevők.
Szatmár megye

A Folyómentő Óvodák projektzárója

Az elért cél: a fiatalok környezetvédelmi nevelésében minél hatékonyabb és vonzóbb módszerek szülessenek.
Vidék

Szent Orbán búcsút tartanak a bélteki szőlőhegyen

Szent Orbán tiszteletére hálaadó misét mutatnak be június 6–án, szombaton 11 órától a krasznabélteki kápolnánál, amelynek Szent Orbán–szobrát egykor „megbüntették” a falubeliek a kései fagyok miatt.