Sport

Futball: a sereghajtó otthonában folytatja az Olimpia

2026.10.09 - 14:45
A Szatmárnémeti Olimpia VSK szombaton a CS Dinamo Bukarest vendégeként lép pályára Bufteán.

Háromhetes szünet után folytatódik a labdarúgó Liga 2 küzdelemsorozata. A Szatmárnémeti Olimpia VSK szombaton a CS Dinamo Bukarest vendégeként lép pályára Bufteán, a szatmári csapat kispadján pedig az új vezetőedző, Ilyés Róbert debütál tétmérkőzésen.

Nem akármilyen folytatás vár a Szatmárnémeti Olimpia VSK-ra: a bajnoki szünetben edzőváltás történt a klubnál, a távozó Alexandru Pelici helyét Ilyés Róbert vette át. A csíkszeredai szakember számára így a szombati, CS Dinamo elleni összecsapás lesz az első tétmérkőzés az Olimpia VSK vezetőedzőjeként.

Az elmúlt három hét elsősorban az új szakvezető és a játékosok közötti kapcsolat kialakításáról, valamint a csapat játékának formálásáról szólt. Ilyés Róbert két felkészülési mérkőzésen is tesztelhette együttesét: a Liga 4 Elite-ben szereplő Recolta Pusztadaróc ellen 5–1-es győzelmet arattak, míg a CFR Kolozsvár vendégeként 2–1-es vereséget szenvedtek.

A szombati mérkőzés azonban már egészen más kategória. A pontokért folyó küzdelemben kell bizonyítania az új szakvezetőnek és csapatának.

„Sikerült jól megismerni a fiúkat. Sokat edzettünk az elmúlt három hétben, volt két felkészülési meccsünk is. Sokat le tudtam vonni ezekből. Pozitívan ítélem az edzésteljesítményt, örvendek, hogy száz százalékot nyújtottak a fiúk, így nehéz lesz kiválasztani a legjobb kezdő tizenegyet” – fogalmazott Ilyés Róbert.
A szatmáriak számára jó hír, hogy két korábbi alapember is visszatérhet a keretbe. Cătălin Oanea és Alin Văsălie egy régebbi sportfogadási ügy miatt kapott büntetést a Román Labdarúgó-szövetségtől, amely pénzbírság mellett két hónapra felfüggesztette a játékengedélyüket. A két futballista immár ismét a csapat rendelkezésére állhat.

„Oanea és Văsălie révén úgy vélem, hogy kaptam két jó játékost pluszban. Számítok rájuk, mint ahogy az egész csapatra” – mondta a vezetőedző.
Ilyés szerint az elmúlt hetek munkája alapján a szatmári csapatnak egészen más arcát kell mutatnia, mint az első nyolc bajnoki fordulóban. „Az biztos, hogy a csapatnak más arca lesz ezen a meccsen, mint az eddigi nyolc bajnokin. Nagyon jó a csapategység, nagyon bízom bennük. Csakis a három pontért utazunk” – jelentette ki határozottan a szakvezető.

A tabellára pillantva egyértelmű, hogy mindkét együttes számára rendkívül fontos lenne a győzelem. Az Olimpia VSK nyolc forduló után négy döntetlennel és négy vereséggel, négy megszerzett ponttal a 20. helyen áll. A bukaresti Dinamo helyzete még nehezebb: a fővárosi együttes egyetlen győzelem mellett hét vereséget számlál, és jelenleg a Liga 2 sereghajtója. A szatmáriak számára tehát adott a lehetőség, hogy egy sikerrel fontos pontokat szerezzenek, és egyúttal lendületet adjanak az új edzővel kezdődő időszaknak.

A CS Dinamo Bukarest – Szatmárnémeti Olimpia VSK mérkőzést szombaton 11 órától rendezik az Ilfov megyei Bufteán.

LIGA 2 CASA PARIURILOR, ALAPSZAKASZ, 9. FORDULÓ
Szombat, október 10., 11:00, CNAF Buftea füves pályája, Buftea
CS Dinamo Bukarest – Szatmárnémeti Olimpia 

Szatmárnémeti Olimpia VSK
(A fotók a kolozsvári CFR és az Afumaţi elleni mérkőzésen készültek.)
 

Ajánljuk még a témában:

Sport

Kézilabda: megszerezte első sikerét az Olimpia VSK junior lánycsapata

Huszonkilenc gólos különbséggel múlta felül a CS AS Alexandru Csepreghi B együttesét a Szatmárnémeti Olimpia VSK U15-ös női kézilabdacsapata.
Sport

Vívás: tripla ezüst a szatmári para-sportolónak

Miután egyéniben és csapatban is kard Európa-bajnoki ezüstöt szerzett Osváth Richárd, tőrvívásban is második lett.
Sport

Futball: kétszer is vezetett az Oli, de döntetlen lett a vége

Két pontot veszített az Olimpia VSK a sereghajtó otthonában a a Liga 2 kilencedik fordulójának mérkőzésén.