Vidék

Fontos a veszettség elleni oltás

Fotó: unsplash
2020.12.02 - 12:10
Nem borsos összeg a kutyák (macskák) veszettség elleni oltása, sok gazdi mégis spórol rajta — pedig a veszettség nagyon könnyen terjed (a beteg állatról az embere is), és gyógyíthatatlan.

November közepén veszettség vírusát mutatta ki a román állategészségügyi szolgálat egy kutyában a magyar határtól alig több mint 10 kilométerre fekvő, Szatmár megyei Egri településen — olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján közzétett legfrissebb tájékoztatásban. A hatósági ismertetés ugyanakkor emlékeztet arra is: bár idén ez a negyedik diagnosztizált veszettségi eset Romániában, de most először regisztráltak megbetegedést ennyire közel a magyar határhoz.

Romániában az elmúlt években végzett rókaimmunizációs programnak köszönhetően a veszettség egyre inkább visszaszorul, de az ország különböző részein szórványosan még előfordul, tavaly négy esetben és idén idáig szintén négy esetben állapították meg a betegséget — Szatmár megyében (a mostani esetet megelőzően) utoljára 2019 februárjában találtak veszett állatot, akkor egy rókában mutatták ki a vírust.
Magyarországon 2017 óta nem azonosítottak veszett állatot, a mostani Szatmár megyei eset arra utal, hogy a kedvező járványügyi helyzet ellenére még mindig jelen van a régióban a veszettség. Tekintve, hogy a vírus Románián kívül Ukrajnában is előfordul, fennáll a betegség újbóli megjelenésének kockázata hazánkban is — hívják fel a figyelmet a magyarországi szakemberek, hangsúlyozva: a veszettség behurcolása történhet természetes úton, a vadállomány mozgása, érintkezése révén vagy pedig emberi tevékenységgel, a betegséget hordozó kutyák és macskák illegális behozatalával, s ennek okán a védekezést mind a háziállatok esetében, mind pedig a rókaállományban folytatni kell. 

Az ügy kapcsán megkerestük Balogh Sándor erdészmérnököt, a Szatmári Erdők Egyesület vezetőjét, aki kifejtette: a veszettséget — ami az egyik legrégebben ismert és legveszélyesebb fertőző betegség, amit a veszett állat harapás útján akár az embernek is átadhat — gyakorlatilag bármely állat terjesztheti, de Európában, akárcsak a Kárpát-medencében, fő hordozója a vörös róka. „Romániában — de nem csak — évente kétszer, tavasszal és ősszel zajlik a rókaállomány veszettség elleni oltása, s a mostani őszit is megejtettük már — a gyakorlatban ez úgy zajlik, hogy a rókavárakba teszünk oltóanyagos kis 'csokikat', amiket aztán a rókák megesznek, illetve megadjuk a rókavárak koordinátáit, s ezek környékén repülőgépről is szórják az oltóanyagot. Az egri kutya, amiről a Nébih beszámol, meglehet, hogy összeverekedett egy veszett rókával, de az is könnyen előfordulhat, hogy megnyalt valami olyat, amire például rácseppent a veszett róka nyála — a veszettség nagyon könnyen terjed és nagyon fertőző, udvarra bejuthat például madártollon keresztül is. De találtunk már súlyos állapotban lévő őzet is (aztán persze kiderült a veszettsége): a rókanyál rákerült a fűszálakra, az őz megette, és vége volt” — magyarázza. Hangsúlyozza ugyanakkor azt is, hogy a kutyákat (és macskákat is) bizony be kell oltani veszettség ellen, s ez a feladat a gazdájukra hárul. „Veszettség elleni oltáskampányt is szoktunk szervezni, főleg vidéken, de sok tulajdonos nem szívesen áldozza rá azt az egyébként nem túl nagy összeget, mert spórolnak, mások pedig azzal hárítják: ugyan hol kerülhet kapcsolatba az én kutyám bármiféle veszett állattal? Pedig a baj nagyon könnyen megtörténik, és a fertőzés az állat elpusztulásához vezet; a veszettség egy gyógyíthatatlan betegség” — mondja.

Szabó Kinga Mária
 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Mobil rendelőt indított egy állatorvos

Minden olyan gyógyászati műveletet el lehet ebben látni, teljesen steril körülmények között, mint amilyeneket egy állatorvosi rendelőben.
Vidék

Veszett kutyára bukkantak Turcon

Az eset nyomán a prefektúra elrendelte a gazdátlan kutyák azonosítását és kezelését, valamint a húsevő állatok kötelező oltását.
Szatmárnémeti

Kutyapisi okozott kellemetlenséget az egyik buszon

Nem is annyira az állat, hanem a felelőtlen gazdi miatt bosszankodtak az utasok.