Nagykároly

Felújítják a református templom orgonáját

Az elképzelések szerint októberre készül el a belvárosiak orgonájának felújítása / Fotó: nkre.ro
2021.07.08 - 13:00

„Már tavaly szerettük volna megvalósítani a hangszer felújítását, ám az orgonaépítő csak erre az évre tudta elvállalni a munkálatot. Székelyudvarhelyre szállították el az orgonánk részeit, ahol alapos felújításon megy majd keresztül templomunk ékessége. A felújítást követően új ónsípokat kap a hangszer, illetve egészében megtisztítják, kijavítják a hibákat a szakemberek. A mestertől ígéretet kaptunk arra, hogy mindent megtesznek azért, hogy egy megújult orgonája legyen az egyházközségünknek, amellyel a mindenkori kántorok kísérik a gyülekezet éneklését. Ez azért is fontos, mert jövőre lesz 150 esztendős az orgona. Hosszú ideje készültünk a felújításra, de nehéz volt megszereznünk a szükséges finanszírozást.

Pályáztunk a román kormánynál az elmúlt évben, de sajnos ez a próbálkozásunk sikertelen maradt. Pozitívan bírálták el ugyan a pályázatunkat, de pénz már nem jutott nekünk. Idén pályáztunk a magyar kormány kiírására is, de ott még nem született döntés. Reménységünk van arra, hogy pozitív elbírálás után anyagi támogatásban részesülünk, de ez egyáltalán nem biztos. Ezért arra kérjük a gyülekezet tagjait, hogy támogassák ezt a nemes ügyet. Támogassák szerényebb vagy nagyobb adományokkal, kinek mire van lehetősége” — fogalmazott Tukacs József lelkipásztor.

SZFÚ

Ajánljuk még a témában:

Vidék

A reformáció napján, két keréken - KÉPGALÉRIA

Három állomást érintett a Nagykároly-kertvárosi Református Egyházközség negyven fős csapatának szombati kerekezése.
Nagykároly

Ugyanaz a világ, mégis más képen

Point of Views: a nézőpontok, az eltérő látásmódok világa áll a Vasile Vénig László Fotóklub idei kiállításának középpontjában.
Nagykároly

Nagyméretű drón végez méréseket Nagykárolyban

Nagyméretű drón jelenhet meg szerdán Nagykároly légterében. A város területén egy új projekt keretében topográfiai méréseket végeznek, ezért a polgármesteri hivatal a lakosság megértését kéri.