Szatmár megye

Évzáró ünnepséget tartott az Élet Fája Egyesület

2024.12.05 - 13:28

Összefoglalta csütörtökön az Élet Fája Egyesület, hogy mi mindennel foglalkozott a 2024-es évben, oklevelet és apró figyelmességet kaptak a partnerek, karácsonyi műsorral készültek a fiatalok.

Az Önkéntesek Nemzetközi Napja alkalmából összegző eseményre hívta együttműködő partnereit csütörtök délre a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség multimédia termébe az Élet Fája Egyesület, a megjelenteket Békéssy Erzsébet, az egyesület elnöke köszöntötte.

Az eseményen ott volt Anişoara Boitor főtanfelügyelő, aki szerint ez a nap remek alkalom tiszteletüket kifejezni azok iránt, akik a közösségért cselekednek. Az önkéntesség érték, tette hozzá, mert a folyamat során tanulásra, élmény- és tapasztalatszerzésre is van lehetőség.

Adriana Culda a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség részéről arról beszélt, hogy az önkéntesség a közösségi lét alappillére és hogy az önkéntes az az ember, amelyik nem ismer olyan szavakat és kifejezéseket mint a nincs időm, nincs értelme, felesleges, hogy talán nem lesz meg a hozadéka.

Az Élet Fája Egyesület elnöke ezek után címszavakban átismételte milyen ökológiai rendezvényeket szervezett az egyesület, a partnerek számára, milyen környezetvédelmi jellegű eseményeken vett részt a vele együttműködőkkel közösen. Sok egyéb mellett egy még aktív Erasmus projekt, ártértakarítás, iskolai és óvodai tájékoztató kampányok, iskolai nevelés, Guiness-rekord megdöntés, vízgazdálkodási üzemi területek bejárása, nagytarnai táborozás és workshopok voltak említve.

A beszámolót követően tucatnyi óvoda és iskola képviselője kapott oklevelet és apró figyelmességet az egyesület részéről, mint ahogy nem voltak elfelejtve a programokban, foglalkozásokban együttműködő állami szervek, hatóságok és intézmények, magánemberek sem.

Az egyesület fenyőjére mindenki hozott egy – egy újrahasznosított hulladékból készült karácsonyi díszt, az eseményt az óvári Ştefania családi otthon neveltjeinek kétnyelvű karácsonyi műsora zárta.

Princz Csaba

(A szerző felvételei)

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Szabadtéri kötés-horgolásra várják a szatmári érdeklődőket

Egy órás szabadtéri foglalkozást szerveznek Szatmárnémetiben, a Megmaradás Háza udvarán szombaton, június 13-án. Környezetbarát bevásárlószatyrokat készíthetnek a résztvevők.
Szatmár megye

A Folyómentő Óvodák projektzárója

Az elért cél: a fiatalok környezetvédelmi nevelésében minél hatékonyabb és vonzóbb módszerek szülessenek.
Szatmár megye

Közeleg május 24-e, a parkok napja

Kilenc óvoda udvarán kezdtek el közösen kisebb-nagyobb zöldövezetet kialakítani.