Nagykároly

Egyre népszerűbb turisztikai úti cél

Fotó: Habarics Zsolt
2021.09.17 - 05:02
Szeptember 15-én véget ért a #NapokNagykárolyban elnevezésű turisztikai kampány, amit azzal a céllal szerveztek, hogy fellendítsék a város idegenforgalmát, a városba vonzzák a turistákat, számol be közösségi oldalán a nagykárolyi önkormányzat.

A Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal kezdeményezésére indult el a #NapokNagykárolyban (#ZileLaCarei) elnevezésű kampány június közepén a Gróf Károlyi Idegenforgalmat Népszerűsítő Központtal, valamint a város kulturális intézményeivel, illetve több vendéglátóipari egységgel való együttműködés révén. A kezdeményezés célja az volt, hogy a június 15. és szeptember 15. között Nagykárolyba érkező látogatók minél teljesebb élményben részesüljenek. A kampány összegzése nyomán küldött közleményből kiderül, hogy a napokban lezárult program igen nagy népszerűségnek örvendett, és sokan szereztek tudomást róla a különböző népszerűsítő akcióknak köszönhetően.

A #NapokNagykárolyban projektnek köszönhetően Nagykároly mint turisztikai úti cél egyre népszerűbbé válik, nemcsak helyi és országos viszonylatban, hanem nemzetközi szinten is. Ez csak a kezdete volt annak az akció- és projektsorozatnak, melyek révén plusz potenciált szeretnének Nagykárolynak teremteni a turisztikai piacon.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint a #NapokNagykárolyban elnevezésű projekt jövőre is folytatódik, és a szervezők egyéb meglepetésekkel is készülnek a nyári szezon kezdetére.

S bár a kedvezmények időszaka lejért, a turisták továbbra is látogathatják Nagykároly nevezetességeit, írja közleményében a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal. S. B.

 

 

 

 

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Hallo, Großkarol! A sváb hagyományok nem a múlt részei, a jelenben is élnek — KÉPGALÉRIA

A kulturális identitás megélése, átörökítése minden népcsoport számára nagyon fontos – a Nagykároly környéki sváb közösség pedig több mint 300 éve erősen őrzi hagyományait.
Nagykároly

Menhely százhúsz négylábúnak

Megkapta a szükséges engedélyeket, a nagykárolyi kóborkutya-menhely hivatalosan is megkezdte működését.
Nagykároly

Zarándokvonat érkezett vasárnap Nagykárolyba, ma befut a következő!

Megható pillanatok, közös imák és régi ismeretségek elevenedtek meg Nagykárolyban a Boldogasszony zarándokvonat érkezésekor. Ma újabb szerelvény fut be a városba.