Belföld

Cioloş nem tartja járható útnak, hogy ismét Cîţu alakítson kormányt

2021.10.20 - 12:08

Cioloş azt mondta, pontosan azok hosszabbították meg a politikai válságot, akik azzal vádolták őt, hogy akadályt gördít a megoldás elé. 'Az USR megtette kötelességét, továbbra is felelősséggel részt vállalunk a megoldáskeresésben, de fontos, hogy a többi politikai erő is vállaljon felelősséget, főleg azért, amit nem tett meg' - fogalmazott.

Az USR elnöke hozzátette, a labda ismét Klaus Iohannis elnök térfelén pattog.

Dacian Cioloş nem tartja járható útnak, hogy - a PNL javaslatának megfelelően - ismét Florin Cîţu legyen a miniszterelnök, hiszen Cîţutól egyszer már megvonta bizalmát a parlament.

A PNL elnökének arra vonatkozó felhívását, hogy a parlamenti pártok alkossanak többséget a PNL körül, Cioloş úgy kommentálta: 'lássuk, van-e más megoldásuk is azon kívül, hogy a hetek óta mondottakat ismételgetik'.
AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Két-három héten belül leállhat az egészségügy

Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter kedden arra figyelmeztetett, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a hazai egészségügyi rendszer.
Belföld

Hatból kettő: nincs sikerük a Mureşan-kormány miniszterjelöltjeinek

A Mureșan-kormány hétfőn meghallgatott hat miniszterjelöltje közül csak ketten kaptak támogatást. Kedden folytatódnak a meghallgatások.
Belföld

Alakul a kormányalakítás

A kijelölt miniszterelnök jövő hét elején kezdi meg a kormányalakításhoz szükséges tárgyalásokat.