Vádat emeltek Romániában a Lukoil egyik kőolaj-finomító vállalata, a ploieşti-i Petrotel és az orosz olajcég európai főrészvényese, a Hollandiában bejegyzett
Az 1989-es forradalom napjaiban kivégzett Nicolae Ceauşescu kommunista diktátorra is kiterjed annak a frissen hozott törvénynek a hatálya, amely többek között a népirtásért
Ukrajna felől érkező határsértőket fogott el a román határrendőrség és parti őrség hétfő hajnalban a Duna-deltában — jelentette a Mediafax hírügynökség
Az első fél évben mintegy 15 százalékkal nőtt a turisták száma Romániában a tavaly azonos időszakihoz képest - közölte hétfőn az országos statisztikai intézet
Közös rendeletet készül kiadni az egészségügyi- és a tanügyminisztérium arról, hogy az óvodába és iskolába járáshoz ezután nem lesz szükséges bakteriológiai
Az élelmiszerekre, a közétkeztetésre és a nem szeszes italokra június 1-jétől kiterjesztett 9 százalékos kedvezményes áruforgalmi adó (áfa) ellenére sem csökkentek
Két vizsgálatot indított pénteken az Európai Bizottság, hogy kiderítse, összeegyeztethetőek-e az uniós szabályokkal a kolozsvári és a marosvásárhelyi nemzetközi
Dragnea szerint fölösleges megháromszorozni a magas rangú állami tisztségviselők fizetéseit, ha ezek nem igénylik a pluszjuttatást, és a bér-különbözetüket
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat