Szatmárnémeti

Az utca helyett a terminál lesz a távolsági buszpályaudvar

2025.09.24 - 06:57
Lesz egy városon belüli "ingajárat" terminál - központ vonalon a településközi járattal érkezők számára.

Dűlőre jutott végre a szatmárnémeti városvezetés és a megyei buszjárat-üzemeltetők, sikerült mindkét fél – és az utasok számára is –, kielégítő megoldást találni.

Helyzetjelentést az ügyben Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármester adott, a City Rádió szerda reggeli Városinfó című műsorában.

Elmondta: a Corvinilor utcai – vagy bármelyik utcai –, buszmegállót buszpályaudvarként kezelni csak átmeneti megoldás lehet a város, a buszosok és az utasok számára egyaránt, ezért jó a most körvonalazódó megoldás.

Városon belüli "ingajárat"

Azok a távolsági járatok, amelyeket érint a Corvinilor utcai helyzetrendezés a Fabricii úti terminálon fejezhetik be városon belüli útjukat, ahonnan egy Transurban busz veszi majd át az utasokat és viszi tovább a városon belül.

Az útvonal

A busz negyedóránként járna, a terminál és a régi központ között, Dózsa György utcai fordulóval, a tervek szerint a következő útvonalon, az ezen lévő buszmegállókat használva: Batizi út – Henri Coandă – Vasile Lucaciu – I. C. Brătianu (Sugárút) – Dózsa György utca, majd vissza a terminálhoz.

Variáns

De szó van egy másik, gyorsabb és rövidebb útvonalról is, ezt napra, napszakra, de órára is az utasigényekhez lehet majd szabni.

Pár nap és véglegesítődik a dolog eldől, hogy mely járatok fogják használni a terminált, illetve hogy mi lesz a városon belüli "ingajáratnak" a menetrendje.

Princz Csaba
 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Szatmárnémetiben járt a piac-érdekképviselet

A piacozás minőségének javításában érdekelt egyesület tagjai jártak a megyeszékhelyen, a városházán fogadták őket.
Szatmárnémeti

Százéves ünnepeltet köszöntött a polgármester

Különleges évfordulót ünnepeltek szombaton Szatmárnémetiben: Staicu Terezia asszony betöltötte 100. életévét. Az ünnepeltet Kereskényi Gábor polgármester személyesen köszöntötte.
Szatmárnémeti

Transurban: igényelhetőek a diákbérletek

Hétfőtől iskola. Iskolaigazolással, vagy aktualizált ellenőrzőkkel igényelhetnek buszbérletet a diákok. Van pár hét türelmi idő.