Belföld

Az RMDSZ-t okolja Stelian Ion a SIIJ felszámolásának késlekedése miatt

2021.08.05 - 05:18

Az igazságügyi minisztérium szerdai közleménye szerint Stelian Ion úgy véli, a SIIJ felszámolásával és az igazságügyi törvények kiigazításával kapcsolatos koalíciós patthelyzet feloldásához mindössze be kellene tartani a kormányprogramban foglaltakat és a kormány EU-val szemben kötelezettségvállalásait. 'Mindkét célkitűzés teljesült volna már, ha az összes koalíciós partnert betartja a kormányprogramot és irányadónak tekinti a nemzetközi szervezetek - az Európai Bizottság, a GRECO és a Velencei Bizottság - véleményét' - idézte a minisztert a közlemény.

Stelian Ion szerint a SIIJ-t már februárban fel lehetett volna számolni, amikor az igazságügyi minisztérium beterjesztette az erre vonatkozó, a kormány által is támogatott tervezetet. A tárcavezető emlékeztetett, hogy a jogszabályt a Velencei Bizottság is pozitívan véleményezte, ám ezt szerinte 'tudatosan semmibe vette' az RMDSZ. 'Azt hiszem, hogy ebben az ügyben a bírálatok az RMDSZ-t illetik, nem az igazságügyi minisztériumot' - fogalmazott Stelian Ion.

A miniszter fenntartja, hogy a módosított igazságügyi törvényeket már áprilisban el lehetett volna fogadni, mert az igazságügyi minisztérium március 26-án beterjesztette a jogszabályok tervezeteit.
Stelian Ion szerint az igazságügyi törvényekről szóló koalíciós egyeztetéseknek szeptemberig le kellene zárulniuk. Hangsúlyozta, hogy pártja, az USR PLUS nem fogadja el a jogszabályok 'kozmetizálását', hanem kitart az Európai Bizottság, a GRECO és a Velencei Bizottság által is támogatott módosítási javaslatok mellett.

'A patthelyzetet ebben a kérdésben nem az igazságügyi minisztérium, hanem a koalíció és a parlament okozta. Ma (szerdán - szerk. megj.) az államfő azt üzente, hogy elégedetlenséggel tölti el a törvények módosításának késlekedése. Arra kérem ez úton az elnököt, segítsen feloldani ezt a patthelyzetet' - idézte a minisztert a közlemény.

A koalíció működésének hiányosságairól szólva szerdai sajtónyilatkozatában Klaus Iohannis államfő felrótta a kormánypártoknak, hogy még mindig nem számolták fel az igazságszolgáltatásban elkövetett bűncselekményeket vizsgáló ügyészséget, illetve még nem készültek el az igazságügyi törvények tervezetei. AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Két-három héten belül leállhat az egészségügy

Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter kedden arra figyelmeztetett, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a hazai egészségügyi rendszer.
Belföld

Párbeszédbe kezd az RMDSZ a miniszterelnök-jelölttel

Három a közös igazság: A kormányprogramban legyen erős gazdasági része, legyen erős a kisebbségvédelmi része és legyen szociálisan érzékeny.
Belföld

Ingyenes román tesztgyűjtemény a vizsgára készülőknek

Minden VIII. és XII. osztályos magyar diák ingyenesen kap román nyelvi és irodalmi tesztgyűjteményt.