Vidék

Az önfeláldozás emlékezete - megemlékezés Lázáriban

2021.10.25 - 13:16

Két rövid ünnepi beszéd, sok vers és ének, majd koszorúzás szerepelt a községi Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által szervezett esemény programjában.
Béres Antal lázári RMDSZ-elnök ellentétbe állította az igazságérzet, hazaszeretet, becsület és önfeláldozás jelzőket a hazugság, hazaárulás, megaláztatás, eltiprás jelzőkkel, mert előbbiek az ’56-os ifjak erényei voltak, utóbbiak pedig azok, amik ellen kiálltak. A 65 évvel ezelőtti forradalom volt az, amelyik beverte az első szöget a kommunizmus koporsójába. Barabás Erika, a megemlékezés másik szónoka, nagypeleskei RMDSZ-elnök arra emlékeztette a hallgatóságot, hogy az ’56-os hősök nem a gyászt, hanem az önbecsülést, a magyarnak lenni büszkeség érzését várják el tőlünk, és azt, hogy a ma élő generációk az akkori hősök által képviselt értékeket vigyék tovább magukban és gyermekeikben.
A buzdító beszédeket követően a lázári Keresztény Generációk Kórusa énekelt, illetve Király Dalma, Simon Szilvia, Halmi Vivien és Képíró Gyula énekelt és szavalt. Az ünnepi műsort követően a lázári polgármesteri hivatal, a községi és a lázári RMDSZ, valamint a lázári Keresztény Generációk Egyesülete koszorúzott a lázári ’56-os emlékműnél.

Ajánljuk még a témában:

Vidék

A kicsik nagy napja Lázáriban – KÉPGALÉRIA

Gyereknapot tartottak a községközpontban. Felvonulással, egész napos szabadidős foglalkozással, sok sporttal és mindenféle finomsággal vártak mindenkit a sportterem udvarán.
Szatmárnémeti

„Együtt újraépülhet a város és újjászülethet a közösség” - KÉPGALÉRIA, VIDEÓ

Május 14-én az 1970-es pusztító árvízre emlékeztek. Egy tragédiára, amely örökre megváltoztatta Szatmárnémeti képét.
Szatmárnémeti

Főhajtás Dsida Jenő és Jakabffy Elemér emléke előtt

Egyikőjük azt vallotta, Erdély az irodalom és a magyar irodalom tulajdonképpeni kovásza; másikuk azt, hogy a szellem és a szabadság tisztelete a nemzet igazi értékei.