Külföld

Az Élet Fája és víz világnapja Gyulán

(Fotók: Az Élet Fája egyesület Facebook oldala)
2024.03.23 - 12:27
A szatmárnémeti Élet Fája Környezetvédelmi és Humanitárius Egyesület csatlakozott a gyulai Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság rendezvényéhez.

A gyulai Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság Városháza utcai székháza előtt, a víz világnapja alkalmából szervezett tájékoztató és környezetvédelmet népszerűsítő eseményen a szatmárnémeti Élet Fája Környezetvédelmi és Humanitárius Egyesület is képviseltette magát.

Ennek elnöke, Békéssy Erzsébet szerkesztőségünknek elmondta, ebben az évben a víz világnapi kampányoknak a határvízi együttműködés került a középpontjába.
Az igazgatóság munkatársai „elkalauzolták” a látogatókat a Körösök forrásvidékére, megmutatták, hogyan gazdálkodnak az onnan érkező vízzel. A víz világnapi jelmondat (Víz a békéért) ebben az évben arra hívja fel a figyelmet, hogy az éghajlatváltozás hatásainak fokozódásával sürgősen szükség van arra, hogy az országokon belül és az országok között is összefogjunk legértékesebb erőforrásunk védelme és megőrzése érdekében.

Természetesen a játékos feladatok és a színpadi műsorok sem maradtak el. Ez az esemény is nagyon jó alkalom volt ismerkedni, mutatott rá Békéssy, információkat és kreatív ötleteket gyűjteni az esemény sokoldalú rendezvényei alkalmával.

Hírszerkesztő

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Szabadtéri kötés-horgolásra várják a szatmári érdeklődőket

Egy órás szabadtéri foglalkozást szerveznek Szatmárnémetiben, a Megmaradás Háza udvarán szombaton, június 13-án. Környezetbarát bevásárlószatyrokat készíthetnek a résztvevők.
Szatmár megye

A Folyómentő Óvodák projektzárója

Az elért cél: a fiatalok környezetvédelmi nevelésében minél hatékonyabb és vonzóbb módszerek szülessenek.
Szatmár megye

Közeleg május 24-e, a parkok napja

Kilenc óvoda udvarán kezdtek el közösen kisebb-nagyobb zöldövezetet kialakítani.