Belföld

A PSD aláírásgyűjtést kezdeményez a földgáz és az elekromos áram árának korlátozásáért

2021.09.20 - 12:57

A politikus közlése szerint erről a párt állandó országos vezetőségének ülésén döntés, amelynek előzményeként pénteken benyújtották a parlamentbe az energiaárak felső határának rögzítésére vonatkozó törvényjavaslatot. Ezt a tervezetet a PSD összes képviselője és szenátora - összesen 157 törvényhozó - aláírta. A jogszabályt a szóvivő szerint sürgősségi eljárásban kell megvitatni a parlamentben, mert nagy várakozás övezi. Az aláírásgyűjtéssel is az a céljuk, hogy 'érzékenyítsék' a téma iránt a többi frakciót - tette hozzá.

Szerdán a PSD vezetői a romániai kis- és középvállalkozások munkaadói szervezeteinek képviselőivel egyeztetnek, mert őket is súlyosan érinti az energiaár-emelkedési hullám. A megbeszélés után a támogatásukról szóló törvénytervezetet is benyújtanak - mondta a szociáldemokraták szóvivője.

Oprea emlékeztetett, hogy a parlamentben bizottság alakult az energiaár-emelkedések okainak tisztázására, és ennek a testületnek ő maga is tagja. A bizottsági kivizsgálás eredményei alapján fognak olyan törvénytervezetet kidolgozni, amely megakadályozza az árak elszabadulását - tette hozzá a szóvivő.
AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Pont a legszegényebbeket nem látja senki

Évek óta nem emelkedett a fűtéstámogatás értéke, pedig már volt 16 százalékos is az éves infláció az országban.
Szatmárnémeti

Napelemek és akkumulátorok, iskoláknak

Tíz szatmárnémeti oktatási intézmény elégítheti ki napfényből saját áramigényét.
Belföld

Újabb áremelkedésre számítanak a lakosok

INSCOP: a romániaiak 86,1 százaléka áremelkedésre számít a következő hat hónapban.