Az Avas kapujától a Tövishát szegletéig, Erdődtől Nagykárolyon át Pusztadarócig és  és Szamoskrassóig — Szatmár kulturális és nemzetiségi sokszínűségének keresztmetszetét tükrözik idén is a Falvak mécsesei díjazottai.

Tizenhat évvel ezelőtt fogalmazódott meg a megyei hagyományőrző forrásközpontot akkor vezető Felician Pop fejében a gondolat egy olyan díjról, amellyel azok — sok esetben egész életen át végzett — munkáját ismerik el kiemelten, akik településeiken sokat tettek-tesznek azért, hogy a ma élők, főként a fiatalok megőrizzék az elődeiktől örökölt szokásokat, hagyományokat; jelentős részt vállalnak a közélet formálásából, az oktatásból, azaz tevékenységeikkel fényt gyújtanak a közösségeikben, mécsesként világítva.

Mint minden háznak, a kultúrának is kell egy alap, és ezt az alapot a mécsesként világító, falusi emberek alkotják, akiknek munkáját néha csak szűkebb közösségük ismeri, s egy olyan világban, amelyben a hagyományok egyre inkább veszlődnek, külön értéket képviselnek a hagyományőrzők — s hogy ez az anno megfogalmazott gondolat azóta sem veszített aktualitásából, az is igazolja, hogy az elmúlt 16 évben nem szakadt meg a díjazás folytonossága; mindig voltak új és új mécsesek, akiknek munkáját elismerhették.

Csütörtökön délután a Megmaradás Házában tartott, hangulatos rendezvényen nem csak a multikulturalitás fért meg egy teremben, és nem csak az elismerteket, hanem magát az elismerést is ünnepelték, hiszen változatlanul Szatmár megye az egyetlen az országban, ahol létezik, és ahol átadják ezt a díjat.

A díjazottak névsora pedig híven tükrözi a megye kulturális sokszínűségét: magyar, román, sváb, roma nemzetiségű „mécses” vehetett át oklevelet, s bár a méltatásokban egy – egy településhez kapcsolták őket, tevékenységük–munkásságuk messze nem csak azt az egy települést érinti.

A Román Légierő akkreditált fotóriportere

Bikfalvi Zsolt, Nagykároly — egész munkásságával bizonyítja: a fénykép, vagy ha jobban tetszik: fotográfia, az emlékezet és az érzelmek eszköze. Eredeti végzettsége közgazdász, ám a fotóművészetben találta meg igazi hivatását. Pályafutása másfél évtizeddel ezelőtt kezdődött, és kitűnt a nagy magasságban szálló repülőgépek fényképezésével – ugyanis ez a terület kiemelkedő technikai precizitást és rendkívüli vizuális érzéket követel.

2012-ben meghatározó szerepet játszott a helyi művészeti élet összefogásában a Vasile Vénig László Fotóklub megalapításával, amelyet a mai napig vezet. Ezzel egy olyan közösség alapjait teremtette meg, amely a vizuális párbeszédnek és a kulturális nevelésnek szenteli magát. Tapasztalatait alkotótáborok gazdagították a Szilágyságban, a Homoród-vidéken, Székelyföldön, a Duna-deltában, a Gyimesben, Bukovinában, Máramarosban és Krétán, valamint nemzetközi repülős rendezvényeken Ostravában, Kecskeméten, Zeltwegben, Sliacban és Aranyosgyéresen.

Sokoldalú portfólióját – portréfotó, természetfotó, társadalmi dokumentarizmus, néprajzi, vallási és repülési témák – öt kontinensen, közel 60 országban és több mint 650 kiállításon mutatta be. A Magyar Fotóművészek Világszövetségének alelnökeként, a Romániai Fotóművészek Szövetségének tagjaként, FIAP-művészként (EFIAP/gold) és GPU-tagként 2022-ben jelentős eredményt ért el: Nagykárolyban létrehozta az első európai GPU kiállítási központot.

Díjai között olyan rangos elismerések szerepelnek, mint az ARS Arad 2023 és a Best Author cím a Mykonos Salon 2026 rendezvényen. A Román Légierő akkreditált fotóriportereként és a Romániai Magyar Újságírók Egyesületének tagjaként Bikfalvi Zsolt állandó kulturális szervezőként is tevékenykedik, könyvbemutatókat, zenei esteket és fiatal tehetségeket támogatva. A vizuális dokumentum kulturális párbeszéddé való átalakításával Nagykároly és Szatmár megye értékeit érzékenységgel és szakmai szigorral emeli be a nemzetközi körforgásba.

Nagykároly himnuszának társszerzője

Bogdan Georgescu, Nagykároly — annak a szemléletnek a megtestesítője, amely szerint a közösségi örökség alapvetően az emberi tőkében és a kulturális átadás dinamikájában rejlik. Eredeti végzettségét tekintve ő is közgazdász, aki pályáját szülővárosa kulturális menedzsmentje köré építette.

Zenei pályafutása 18 évre nyúlik vissza a Castelanii együttesben (Karácsonyi Péter vezetésével), amelyet az In Extenso, az In JazzTenso, az Acoustic Station és a Plastic Wizards együttesekben végzett munka követett. Zeneszerzőként és szövegíróként Nagykároly himnuszának társszerzője.

Szervezői kezdeményezései 1992-ben indultak egy ifjúsági és egy zenei tehetségeket támogató alapítvány létrehozásával. A Nagykárolyi Városi Művelődési Ház (2005), majd a Kulturális és Turisztikai Igazgatóság (2010) vezetését átvéve intézményesítette a jelentős kulturális kezdeményezéseket. Nevéhez fűződik többek között az August Fest, a Carei Fest, a Karácsony Varázsa, a Papírsárkányok Fesztiválja, a Középkori Fesztivál, a Nagykárolyi Kulturális Tavasz, valamint a dzsessz-, régi zene- és nemzetiségi folklórfesztiválok megszervezése. A multikulturális környezetben biztosította a román, magyar, sváb és roma hagyományok kiegyensúlyozott képviseletét.

Projektmenedzserként irányította a Károlyi-kastély restaurálás utáni működését, és olyan európai uniós projekteket valósított meg, mint a Kulturális Központ Újjászületése és a Középkori Vásárok Körútja. Munkássága több száz koncertet, kiállítást és könyvbemutatót foglal magában — a regionális kulturális fejlődéshez való hozzájárulását magas szintű kitüntetésekkel ismerték el, átvehette a Szatmár Megyei Tanács Kiválósági Oklevelét, Nagykároly Város Kiválósági Díját, a Pro Urbe díjat, amelyek alátámasztják, hogy a szatmári kulturális menedzsment meghatározó szereplője.

Funka és Sonnenblumen 

Günther Ludescher, Erdőd — ékesen példázza azt az elvet, miszerint a kulturális örökség megőrzése a nyilatkozatokon, hangzatos beszédeken túl folyamatos civil szerepvállalást és a közösségen belüli aktív szerepvállalást igényel.

Erdődi sváb családból származva korán megismerte és magáévá is tette a hagyományos értékeket, a német nyelvet és a közösségi szellemet. Általános iskolai, majd gimnáziumi tanulmányait német nyelven végezte, informatikusi diplomát pedig Nagyváradon szerzett.

Közéleti szerepvállalása a rendszerváltást követő időszakban kezdődött, amikor bekapcsolódott a Gemeinsam ifjúsági szervezet munkájába, és társalapítója lett annak erdődi szervezetének, emellett hosszú éveken keresztül tagja volt az erdődi német néptánccsoportnak.

Kiemelkedő jelentőségű a hozzájárulása a Funka újjáélesztéséhez – kimondottan a szatmári, egészen pontosan az Erdőd környéki svábok télűző, tavaszt váró szokása –, amelyet minden évben megszerveznek a Német Demokrata Fórum támogatásával.

Feleségével közösen megalapította a Sonnenblumen (Napraforgó) néptánccsoportot, valamint egy gyermekcsoportot is létrehozott, megteremtve ezzel a sváb néptáncok továbbörökítésének feltételeit.

Az Erdődi Német Demokrata Fórum alelnökeként döntő szerepe van a hagyományos szüreti bál megszervezésében is, és a szatmári svábok kulturális identitásának megőrzését szolgáló intézményrendszer egyik meghatározó pillérévé vált.

Néphagyományok és közösségfejlesztés, Csűrdöngölő, néptánctábor és még nagyon sok más 

Tatár Tímea Szandra, Avasújváros — az avasi magyarság végváraként is emlegetett, egykori mezőváros elkötelezett közösségi mozgatórugója, aki nem csak tiszteli a helyi és néphagyományokat, de napjaink közösségfejlesztésével össze is tudja hangolni azokat. 
A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-tudományi Karán szerzett diplomát — jelenleg a Nagyváradi Állami Egyetem agrármérnöki mesterképzésének hallgatója —, szaktudását a Szatmár Vidékfejlesztéséért Egyesület Partiumi Falugazdász Hálózatában kamatoztatja, ahol a mezőgazdasági tanácsadás mellett rendezvényszervezéssel is foglalkozik.

Gyermekkorától azt látta, hogy egy település igazi értékét az emberek adják, s főleg azok, akik önzetlenül dolgoznak érte, ugyanakkor azt is vallja: maradandót csak ott lehet alkotni, ahol az ember gyökerei vannak. 

Már fiatal kamaszkorától aktívan kivette részét az avasújvárosi közösségi életből, legyen szó kézilabdáról, színjátszásról, egyházi tevékenységekről és önkéntességről. A néptáncmozgalomhoz tizenkét éves korában csatlakozott, s az évek során a Bokréta táncosából szervező, majd társ-csoportvezető is lett — 2020 óta Popa Zsolttal közösen vezetik a néptáncegyüttest: míg előbbi főként a művészeti munkát irányítja, ő a szervezési és közösségépítő feladatokat koordinálja. Persze a cél közös: a fiatalok ne csak a néptánc lépéseit tanulják meg, de a lassan negyed évszázados együttes értékrendjét és a Bokréta–szellemiséget is.
2022-ben megalapították a Négy Kőmalom Kulturális Egyesületet, amelynek elnökeként folyamatosan dolgozik a település kulturális életének gazdagításán — nem mellesleg az egyesület szervezi a megyében egyedülálló, bő évtizedes múltú Csűrdöngölőt, amelyet épp azzal a céllal hívtak életre, hogy felelevenítsék a néptáncokat – népdalokat, az avasújvárosi idősek átadják azokat a fiataloknak.

Ugyancsak az egyesület és a néptánccsoport égisze alatt szervezik az Avasújvárosi Néptánc és Népzene Tábort, amely a megye legrégebbi hagyományőrző tábora (és épp ezekben a napokban zajlik), de emellett a Bokréta biztosította Szatmár megye kulturális képviseletét nemzetközi szinten is, jelentős fellépésekkel Görögországban, Észak-Macedóniában és Olaszországban. 

A hagyomány élő örökség

Varga Dóra, Szilágyszér — „tevékenysége ékesszóló esettanulmányt kínál a szellemi kulturális örökség vidéki közösségek szintjén történő átadásának és újjáélesztésének mechanizmusairól.” — olvasható a hagyományőrző forrásközpont magyar kulturális referense által írt laudációban.

Kezdeti formálódása Szilágycseh kulturális közegében zajlott, ahol a Berekenye Néptánccsoport keretében ismerkedett meg a lépésekkel, a magyar néphagyományokkal, majd vált mindez hivatássá is számára. Szilágyszérrel való kapcsolata ugyancsak gyermekkorára vezethető vissza — s már kamaszként felkérték, hogy tanítson néptáncot a helyi gyermekeknek. Így lett része a Széri Kukurók Néptánccsoport megszületésének, amelynek megalakulása óta oktatója, illetve az utóbbi években vezetője is.

Az elmúlt bő évtized során több mint 200 gyermekkel szerettette meg a néptáncot — és nem csak a néptáncot, hiszen azt vallja: a hagyományok csak akkor maradnak élők, ha a fiatalok saját közösségük kulturális örökségét ismerik meg. 

A Széri Kukurók Néptánccsoport rendezvényei — főleg a farsangi és a szüreti bál — valóban az egész közösséget megmozgató események, hiszen a legkisebbektől az idősebbekig jelen vannak, ugyanakkor csoportvezetői munkájában (és minden másban is) egy emberként támogatja és segíti a szülői közösség is.