Nagykároly

A környezetvédelmi hatóságokon múlik

2020.08.13 - 09:23

Augusztus 14-ig kapott határidőt a SANA-RA biogázüzem képviselője, hogy végrehajtsa gyárának területén azokat a módosításokat, melyek alapján meghosszabbítható lenne a környezetvédelmi engedélye. Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere éppen ezért arra kérte a megyei környezetvédelmi ügynökség képviselőit, hogy fokozott körültekintéssel járjanak el, amikor a meghatározott módosítások végrehajtását ellenőrzik. (Az engedély meghosszabbításához a SANA-RA üzem működtetőjének különböző fejlesztéseket kell végrehajtania. Így például az ide szállított állati eredetű nyesedékeket, maradékokat mind a tárolókba való behelyezés, mind pedig a feldolgozás során egy zárt rendszerben köteles tárolni a cég. Ez eddig nem így történt.)

„Nagyon remélem, hogy a SANA-RA cég területén elvégzik a megszabott módosításokat. Amennyiben ez nem történik meg, akkor az ügyben illetékes hatóságok részéről arra számítok, hogy megteszik a szükséges lépéseket. Hiszen felvetődik a kérdés: ha az állami környezetvédelmi hivatalok nem tudnak gátat szabni egy városnyi ember életét megkeserítő bűznek, akkor ki tud? Ki a kompetens ilyen esetben?” — kérdezte Kovács Jenő polgármester.

Nagykároly elöljárója ugyanakkor elismeréssel beszélt arról a civil összefogásról, mely a bűz megszüntetése érdekében kialakult a helyiek körében.

„Nagyon köszönöm mindazok támogatását, akik mellénk álltak ennek a bűznek a megszüntetése céljából folytatott küzdelemben. Személyesen is szeretném megköszönni a támogatását és a határozott fellépését Bodo Abigélnek, aki arra ösztönzi a helyieket, hogy küldjenek panaszlevelet a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Őrségnek. Hátha a Nagykárolyból elektronikus úton érkező jelzések sokasága meggyőzi a környezetvédelmi őrség, illetve a környezetvédelmi ügynökség illetékeseit arról, hogy a nagykárolyiak képesek a legvégsőkig elmenni annak érdekében, hogy az életüket megkeserítő, elviselhetetlen bűz végre megszűnjön” — tette hozzá Kovács Jenő.

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Hallo, Großkarol! A sváb hagyományok nem a múlt részei, a jelenben is élnek — KÉPGALÉRIA

A kulturális identitás megélése, átörökítése minden népcsoport számára nagyon fontos – a Nagykároly környéki sváb közösség pedig több mint 300 éve erősen őrzi hagyományait.
Nagykároly

Menhely százhúsz négylábúnak

Megkapta a szükséges engedélyeket, a nagykárolyi kóborkutya-menhely hivatalosan is megkezdte működését.
Nagykároly

Zarándokvonat érkezett vasárnap Nagykárolyba, ma befut a következő!

Megható pillanatok, közös imák és régi ismeretségek elevenedtek meg Nagykárolyban a Boldogasszony zarándokvonat érkezésekor. Ma újabb szerelvény fut be a városba.