Nagykároly

A fogyatékkal élők kulturális szerepvállalásáért dolgoznak

2021.11.10 - 07:06

Pályázati finanszírozásból bonyolította le a nagykárolyi Werdnig Hoffmann Egyesület csapata azt a foglalkozást, mely révén Nagykároly kulturális látványosságait keresték fel, s igyekeztek rávilágítani arra, hogy a társadalomnak ezt a sérülékenyebb részét hogyan tudják még jobban bevonni a kulturális programok szervezésébe.
„Nagykároly Helyi Tanácsa finanszírozta ezt a projektünket, és ezért nagyon hálásak vagyunk. Igyekeztünk mindent elkövetni annak érdekében, hogy ráirányítsuk a közvélemény figyelmét arra, hogy a fogyatékkal élők milyen szinten kimaradnak a kulturális programokból. Szerettük volna megmutatni, hogy a fogyatékkal élők is aktív szereplői lehetnek a kulturális életnek. Célunk elérése érdekében ún. életvezetési workshopot szerveztünk, mely egyfajta műhelygyakorlat is volt, ahol azt mutattuk be és tanítottuk a fogyatékkal élőknek, hogy mivel jár a kulturális életben való aktív részvétel. Arra is hangsúlyt fektettünk, hogy a fiatal önkénteseinket képezzük. Ez utóbbi programban a hangsúlyt az egyén személyes fejlődésére helyeztük, valamint rámutattunk arra, hogy mennyire fontos is a részvétel a megrendezett kulturális programokon.
Az életminőség javítását célzó munkaterápiás foglalkozás során kézműveskedtünk, változatos és szórakoztató módszereket kínálva többek között a fizikai és a motoros készségek fejlesztésére, önbizalomnövelő célzattal. Szabadtéri tevékenységeket szerveztünk Nagykároly különböző kulturális célpontjainak meglátogatása során. Voltunk például a Károlyi-kastélyban, a Szent András görögkatolikus templomban, ahol Radu Filip atya ismételten nagy szeretettel fogadott minket, és mesélt a templom történetéről. Voltunk a Kalazanci Szent József római katolikus templomban, a Román Katona Emlékművénél, s igyekeztünk azokra a nehézségekre is ráirányítani a lakosság figyelmét, amelyek akadályozzák a fogyatékkal élők részvételét a kulturális programokon. Ugyanakkor a gasztronómiai jellegzetességek ismertetésére is figyeltünk, hiszen a résztvevők megkóstolhatták a Nagykároly környéki hagyományos ételeket, köszönhetően az egyik helyi vállalkozásnak. A programunk résztvevői saját szempontjaikat és tapasztalataikat felhasználva újradefiniálták a kultúra fogalmát, s remélhetőleg tartós személyiségfejlődést értek el azáltal, hogy betekintést nyerhettek a mozgássérültek hétköznapjaiba. Igyekeztünk változatos kulturális programokat szervezni számukra, melyek által gyarapíthatták ismereteiket Nagykároly kulturális örökségéről. Mivel a programunkat Nagykárolyban bonyolítottuk le, a fogyatékkal élőknek lehetőségük volt felfedezni a város főbb kulturális pontjait. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a Nagykárolyi Helyi Tanácsnak és mindazoknak, akik részt vettek a projekt kidolgozásában és véghezvitelében is” — fogalmazott Veres Robert, a Werdnig Hoffmann Egyesület elnöke.

 

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Hallo, Großkarol! A sváb hagyományok nem a múlt részei, a jelenben is élnek — KÉPGALÉRIA

A kulturális identitás megélése, átörökítése minden népcsoport számára nagyon fontos – a Nagykároly környéki sváb közösség pedig több mint 300 éve erősen őrzi hagyományait.
Nagykároly

Menhely százhúsz négylábúnak

Megkapta a szükséges engedélyeket, a nagykárolyi kóborkutya-menhely hivatalosan is megkezdte működését.
Nagykároly

Zarándokvonat érkezett vasárnap Nagykárolyba, ma befut a következő!

Megható pillanatok, közös imák és régi ismeretségek elevenedtek meg Nagykárolyban a Boldogasszony zarándokvonat érkezésekor. Ma újabb szerelvény fut be a városba.