Nagykároly

Várják a diákokat a Kalazanciba

2020.05.28 - 12:30

„Kedves szülők és kedves nyolcadik osztályos diákok! Ebben a bizonytalan helyzetben szeretnénk tájékoztatni minden érintettet iskolánk, a Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum beiskolázási kínálatáról, ősztől induló kilencedik osztályainkról, segítséget nyújtva a választásban” — írja Kocsis Aliz, a tanintézmény igazgatónője a közösségi oldalán, ahol az intézménybe történő beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat is megosztotta.

A felekezeti iskolában ősztől teológia–intenzív angol/német nyelv osztály indul, 28 helyet hirdettek meg, beiratkozni pedig június 2–5. között lehet az iskola titkárságán. Amennyiben ezzel kapcsolatban változtatások lesznek, az iskolavezetés értesíteni fog mindenkit. A beiratkozáshoz szükséges iratok: személyi, illetve születési okirat másolata, beiratkozási okmány, amit minden diák a saját iskolájától igényelhet. A végleges felvételi átlagba az V–VIII. osztályokban hittanból kapott jegyek átlaga számít majd bele, hittanvizsgát idén nem szerveznek. Szaklíceumi képzésen vegyes, biprofilú osztály indul a Kalazanciban két választható szakiránnyal: turisztika-közélelmezés szakon, valamint kereskedelem szakon egyaránt 14 hely várja a diákokat.

A szaklíceumi osztályokba számítógépes leosztással kerülhetnek be a diákok, azaz saját iskoláikban töltik ki majd az iratkozási lapokat a megfelelő kódokkal, előreláthatólag július elején.

Érdeklődni az iskola titkárságán, a 0261.861.826-os vagy a 0733.606.212-es számon lehet.

Ajánljuk még a témában:

Vidék

A reformáció napján, két keréken - KÉPGALÉRIA

Három állomást érintett a Nagykároly-kertvárosi Református Egyházközség negyven fős csapatának szombati kerekezése.
Nagykároly

Ugyanaz a világ, mégis más képen

Point of Views: a nézőpontok, az eltérő látásmódok világa áll a Vasile Vénig László Fotóklub idei kiállításának középpontjában.
Nagykároly

Nagyméretű drón végez méréseket Nagykárolyban

Nagyméretű drón jelenhet meg szerdán Nagykároly légterében. A város területén egy új projekt keretében topográfiai méréseket végeznek, ezért a polgármesteri hivatal a lakosság megértését kéri.