Félrecsapták a kalapokat Bogdándon — KÉPGALÉRIA, VIDEÓ
Érdekes emberek a tövishátiak. Már születésük pillanatában bennük lüktet valami ritmus és a tánc, a néptánc olyan elmúlhatatlan szeretete, amelynek köszönhetően hagyományaikat nem úgy őrzik meg, mint díszes pohárkészletet, amit csak ünnepkor vesznek elő, hanem mindennapi életük természetes, szerves része, akár a lélegzés.
Így volt ez mindig, és ezért sem véletlen, hogy harmincöt évvel ezelőtt itt tartották az első néptánctalálkozót a tövisháti dombok között, két világ — Szatmár és Szilágyság — határán, egy olyan ember fáradhatatlan kitartásának köszönhetően, aki talán nem is remélte, hogy álma ilyen naggyá nő, s hogy a bogdándi néptánctalálkozó mára már nem csak a régió legnagyobb néptáncos seregszemléjévé, de legrangosabbjává is válik.
És amelyre idén is nagyon sokan voltak kíváncsiak, s nézték a több száz táncos virtuskodását — néha halkan hozzáénekelve, dúdolva a színpadon szóló népdalhoz, ritmusra meg – meg mozduló lábbal.
Az eseménysor – mint lassan már három évtizede – főhajtással kezdődött: Sipos Lászlóra, a néptáncfesztivál 1999–ben elhunyt megálmodójára és elindítójára emlékeztek s helyezték el a kegyelet virágait a róla elnevezett, magyar néprajzi múzeum falán lévő emléktáblájánál. Annál a hangulatos, fehér falú, tornácos, piros muskátlis múzeumháznál, amely szintén neki köszönheti létét, hiszen már 1982–ben megkezdte az anyaggyűjtést és a jellegzetes tövisháti magyar parasztház 300 tárgyat őriz – bútorokat, kerámiatárgyakat, bogdándi szőtteseket, háztartási eszközöket.
A főhajtást követően a fellépő több száz néptáncos, a meghívott vendégek és természetesen a helybéliek a kolozsvári/dési Rezeda zenekar muzsikájára vonultak fel a domboldalban lévő színpadig. Ott elsőként Aurel Bojan polgármester üdvözölte „Bogdánd hűséges barátait”, és mindenkit, aki jelenlétével — akár első, akár sokadik alkalommal — megtisztelte a néptánctalálkozót, amely a helyiek számára nagy büszkeség és ékes példája a toleranciának, egymás tiszteletének. „Aki 35 évvel ezelőtt fellépőként (de nem csak) itt volt, ma lehet az unokáját nézi táncolni a színpadon” — fogalmazott a néptánctalálkozók hosszú évek óta elmaradhatatlan vendége, Pataki Csaba tanácselnök, megköszönve az egész bogdándi, s voltaképp tövisháti közösségnek, hogy három és fél évtizede gondjuk van erre a találkozóra. Amelynek nem csak múltja és jelene, de jövője is van — elég csak a sok gyermekre pillantani. Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Altfatter Tamás prefektus is, aki családjával együtt érkezett a rendezvényre.
A táncosoknak legyen öröm a táncukban, a zenészeknek legyen erő és lélek a muzsikájukban
„Különböző népviseletek. Különböző dallamok. Különböző tánclépések. Különböző települések és közösségek. És mégis: együtt vagyunk.” — hangsúlyozta nt. Pataki Levente lelkipásztor, különösen szép prédikációját a 133. Zsoltár szavaira — ”Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak!” — építve.
Mint emlékeztetett, az együttlét szépsége éppen abban van, hogy különböző emberek tudnak egymás mellett örülni, egymást megbecsülni, egymástól tanulni — és talán éppen ez Bogdánd legnagyobb ajándéka.
„Sipos László tanár úr meglátta, hogy ami egy kis faluban természetesnek tűnik — egy tánc, egy ének, egy régi viselet, egy szőttes —, az valójában olyan kincs, amelyet könnyű elveszíteni. Ő nem akarta, hogy ezek az értékek eltűnjenek. Kincsőrző volt. Tanított. Gyűjtött. Kutatott. Tánccsoportot szervezett. Múzeumot hozott létre. És megálmodta ezt a találkozót. Aztán az a kis mag, amelyet egy ember elvetett, növekedni kezdett. Ma pedig már 35. alkalommal gyűlünk össze itt.
Ezért amikor ma megemlékezünk Sipos Lászlóról, nem csupán egy régi történetre emlékezünk. Hanem arra is, hogy egy ember hite, szeretete és munkája milyen messzire tud elérni. S talán ez minden jó kezdeményezés titka: el kell vetni a magot akkor is, amikor még nem látjuk a fát.” — mondta. Emlékeztetve: Bogdánd ma nem csak saját hagyományait mutatja be, de vendégül is lát, s aki vendéget fogad, az egy kicsit saját otthonát is megmutatja.
„Kívánom, hogy aki ma ideérkezett, érezze magát egy kicsit otthon Bogdándon. És hadd legyen ma velünk Sipos László örökségének legfontosabb üzenete: amit értéknek tartunk, az őrizzük meg; amit örökségül kaptunk, adjuk tovább; amit egyedül kezdtünk el, azt közösségben vigyük tovább.
Az a bizonyos mag jó földbe hullott. Nem csak egy néptánctalálkozó fája növekedett belőle, hanem egy olyan közösségé, amelyhez évről évre vissza lehet térni — mert az ember nemcsak egy helyre tér vissza. Hanem oda, ahol otthon érzi magát.”
A megemlékezés után elkezdődött a rendezvény főszereplőinek, a néptáncosoknak a fellépése, akik több órás műsorral örvendeztették meg a nézőket: kalotaszegi, széki, szatmári, rábaközi, magyarlónai, tövisháti, szilágysági, gömöri, felcsíki, mezőségi, jobbágytelki, sváb– és moldvai táncokat ropva.
Egymást váltotta a színpadon a bogdándi Rozsmalint, a díszvendég kolozsvári Bogáncs, a megyei Szamoshát, a szilágyszéri Kukurók, a börvelyi Gyöngyvirág, a pusztadaróci Pünkösdi Rózsák, a tasnádi Hepehupa, a szamosdobi Fehér Rózsák, a kökényesdi Rozmaring, a lelei Nemesek, az erdődi Ceteatea Codrului, a Gemeinsam Néptáncegyüttes, valamint a Barátság Nyugdíjas Klub dalköre.
A tánc pedig, igaz, már más ritmusokra, de a fellépések után is folytatódott, hiszen szabadtéri bál zárta a vasárnapot.
*A félrecsapott kalap jelzi ugyanis, hogy az ember vígan van – s a Tövisháton igencsak vígan voltak ma.
Szabó Kinga Mária
(Fotók, videó: a szerző felvételei)
