Hajnali négy órakor ugrottak meg a szatmári légszennyezettség-mérési adatok, voltak akik már éjszaka megébredtek az erős szag miatt, volt aki munkába induláskor érezte. A füst eredetét senki nem tudta, a lakosság és a szatmári hatóságok egymástól érdeklődtek, keresték az okot, a tűzoltók maguk indultak a füst forrását megkeresni.
A legfurább az volt, hogy a megyeszékhely egymástól távol lévő és nem szélirányban lévő pontján is érezték, sőt megyeszerte érezhető jelenség volt.
A légszennyezettségi adatok hajnali négykor ugrottak meg, tíz órára a normális szintre estek vissza, a mérések szerint főleg műanyag és gumi égéséből keletkezett füstről volt szó.
Altfatter Tamás prefektus reggel hatkor értesült a szagszennyezésről, portálunknak elmondta, utasította a rendőrséget, a csendőrséget, a tűzoltókat és a határrendészeket, keressék meg a szennyezés forrását. Az utólagos információk birtokában derült ki, a megye területén ezt nem is találhatták volna meg.
A környezetvédelmi őrség
Műszakkezdéskor, reggel nyolckor a környezetvédelmi igazgatóság, a számokat látva értesítette az ilyen esetekben illetékes környezetvédelmi őrséget, akik maguk is elindultak megkeresni a szag forrását, de ők sem találták ezt meg. Az igazgatóság minden adatot visszaellenőrzött és tájékoztatott minden náluk érdeklődő hatóságot, intézményvezetőt - nyilatkozta lapunknak Stier Izabella, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Igazgatóság (DJM) vezetője.
Beregszászi ifnorműció
Tizenegy óra tájban, Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármester Facebook-bejegyzéséből derült ki, hogy a Szatmárnémetitől légvonalban 45 kilométerre északra található Beregszász szeméttelepe gyulladt ki, onnan sodorta le a széláramlat Szatmár megye fölé az óriási mennyiségű szállópor egy részét: „Eloltották a beregszászi (Kárpátalja) hulladéklerakónál keletkezett tüzet! Egyeztettem Babják Zoltánnal, Beregszász polgármesterével, aki megerősítette, hogy a lángokat teljesen eloltották. A helyszínen a tűzoltók továbbra is dolgoznak.”
Ha nem kapnak jelentést, a határon túl nem érdeklődnek
Több Szatmár megyei illetékes hatóságnál is azt mondták, az országhatáron túli eseményről nincs más módjuk tudomást szerezniük a román szervek, hacsak a külföldi fél hatósagaitól nem kapnak hivatalos információt. Jelen esetben nagy eséllyel a beregszászi polgármester eszmélt elsőként és gondolt a szatmáriakra is azzal, hogy értesítette szatmárnémeti kollégáját a helyzetről.
A hivatalos út az lett volna, hogy reggel hétkor az ukrán illetékesek értesítik a román illetékeseket arról, mi történt, de ez a 11 órai fent idézett polgármesteri egyeztetésig sem történt meg, azért nem tudott senki semmit a büdös füst eredetéről.
Az ilyenkor szokásos protokollal kapcsolatban Altfatter elmondta, az ukrán külügy kellett volna tájékoztassa a román külügyet az esetről.
Princz Csaba
(Fotók: Kereskényi Gábor közösségimédia oldala)